IKSZ Borsod Abaúj Zemplén vármegye

IKSZ Borsod Abaúj Zemplén vármegye IKSZ B.-A.-Z. Vármegye és Miskolc A SZÖVETSÉG CÉLKITŰZÉSEI
1. A keresztény és nemzeti értékek ápolása, terjesztése. www.iksz.net

BEMUTATKOZÁS

Mi, fiatal kereszténydemokraták arra szövetkeztünk, hogy a teremtett világ és embertársaink iránti felelősségérzettől vezérelve, közösen munkálkodjunk hazánk és az egész emberiség javáért. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség célja olyan közösség kiépítése, amelynek tagjai azonosulnak ezen alapelvekkel, és egymással egyetértésben, a Gondviselés segítőerejébe vetett bizalommal va

lósítják meg törekvéseiket. A kereszténydemokráciát, értékmegőrző (konzervatív) világszemléletet magukénak valló, közéleti szerepre készülő fiatalok részére fórum teremtése.
2. Az európai és transzatlanti kultúrkörhöz való tartozás kifejezése.
3. Az önkényuralmi rendszerek, különösen a nemzeti szocialista és kommunista diktatúrák elutasítása, azok terhes örökségének lebontása.
4.Működése során az ország - különösen az ifjúságot érintő - problémáinak feltárása, azokra gyors, pontos válaszok megfogalmazása.
5. Elősegíteni a magyarság, elsősorban a magyar fiatalok országhatárok feletti együttműködését, összetartozásának kifejezését.
6. A magyarországi és a nemzetközi kereszténydemokrácia és konzervativizmus hagyományainak feltárása, elért eredményeinek gyarapítása, eszmerendszerének közvetítése az ifjúság felé.
7. Elősegíteni a magyar társadalomban a kereszténydemokrácia eszmeiségének közéleti és kulturális téren történő hatékony jelenlétét és megújulását.
8.Elősegíteni a magyarországi kereszténydemokrata, konzervatív és polgári politikai pártok közötti párbeszéd és együttműködés erősítését.
9. Elősegíteni a magántulajdon tiszteletben tartását, a tisztességes munkán és a piaci verseny szabadságán alapuló gazdasági rendszer fenntartását.
10. Elősegíteni a történelmi egyházak társadalmi tanításának, valamint a társadalmi szolidaritás kifejezésének közvetítését, az új nemzedék felé.
11. A Szövetség célkitűzései megvalósítása érdekében feladatának tekinti, hogy:
- Érvényt szerezzen a fogantatással kezdődő emberi élet, az emberi méltóság és a személyi szabadság megbecsülésének, tiszteletben tartásának, valamint a természetes társadalmi szerepek megőrzésének.
- A magyar nemzet fennmaradása érdekében segítse elő a család- és emberközpontú gondolkodás kialakítását.
- Segítse elő az emberek egymás iránti felelősségének, az erkölcsi elvek tiszteletben tartásának érvényesülését a közéletben és a gazdaságban egyaránt.
- Működésével segítse az ország társadalmi, gazdasági, kulturális kérdéseinek rendszeres feltárását, a jövőbe mutató megoldások szakszerű kidolgozását.

🤝
17/02/2026

🤝

Tokajban is szép számmal gyűlnek az aláírások az egyházi intézmények bölcsődései, óvodásai, iskolásai, ellátottjai mellett, Renáta Makranczi az IKSZ - Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Országos Alelnöke és a helyi kereszténydemokraták közreműkodésével.✌️

A Tisza 40 százalékkal csökkentené az egyházi intézmények finanszírozását: Fontos, hogy kiálljunk közösségeinkért, mindennapjainkért! 🛡️

🫵 Csatlakozz Te is! peticio.kdnp.hu

Hajrá, Tokaj! 💪

KDNP Tokaj
KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

🧡💚
23/12/2025

🧡💚

Adventi évzáró találkozón vettem részt 🎄

A KDNP Tokaji Alapszervezete hagyományaihoz híven idén is megrendezte évzáró, hálaadó adventi találkozóját Tokajban. ✨

Az esemény az ökumené jegyében zajlott, amely méltó alkalmat teremtett a közös visszatekintésre és az összetartozás megerősítésére. ⛪️

Az ünnepi alkalmon jelen voltak a helyi egyházak képviselői is, akik szolgálatukkal és elkötelezett munkájukkal egész évben hozzájárulnak a közösség lelki és társadalmi megerősítéséhez. ✝️

Ezúton is köszönöm Makranczi Renátának, az IKSZ országos alelnökének és Éltető Péternek, a tokaji KDNP elnökének hogy idén is részt vehettem ezen a lélekemelő alkalmon. 🙏

🧡💚
23/12/2025

🧡💚

🕊️
08/11/2025

🕊️

Sajószentpéteren is sokan kifejezték: nem kérünk a háborús tervekből!

Magyarország békét akar, nem fegyvereket.

Fidesz-KDNP – a béke, a család és a biztonság pártján. ✝️🇭🇺

08/11/2025

🤝

Örömmel vettünk részt a „Miskolci Morus Estek” rendezvénysorozat legutóbbi alkalmán. 😊
30/08/2025

Örömmel vettünk részt a „Miskolci Morus Estek” rendezvénysorozat legutóbbi alkalmán. 😊

25/04/2025
Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta.” (Jn 19,1) „Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartó...
18/04/2025

Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta.” (Jn 19,1) „Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.” (Mt 27,27–30)

Ezek után elvitték őt „a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-​hely” (Mk 15,22), hogy megfeszítsék. „Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.” (Mk, 27,25–26) „Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. […] héberül, latinul és görögül volt írva…” (Jn 19,19–20)
Jézust sokan csúfolták a kereszten.

Ezen a nagypénteken Jézuson kívül két gonosztevőt is megfeszítettek – „az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől” (Lk 23,33). Közülük az egyik számonkérte, hogy ha ő a Krisztus, miért nem menti meg magát és őket is. A másik azonban védelmébe vette Jézust: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” (Lk 23,40–41) Jézus megígérte neki: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43)

19/03/2025

‼️🗳️ Új időszak kezdődik az IKSZ életében.

A szervezet létrehozásakor még nem sejtettem, hogy eszmeisége és hagyományai nemzedékről nemzedékre tovább élnek majd. Ma büszkén gratulálok Halmay Gábornak, az IKSZ frissen megválasztott elnökének!

📍Egyeztetésünk során a Veszprém vármegyét érintő változások mellett az új kihívásokról és az előttünk álló feladatokról is szó esett.

Célunk továbbra is ugyanaz: megmutatni, hogy a kereszténység és a kereszténydemokrácia nem csupán múlt vagy ideológia, hanem maga az élő jelen és a jövő!

rajongók

Cím

Erzsébet Tér 5
Miskolc
3530

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni IKSZ Borsod Abaúj Zemplén vármegye új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése IKSZ Borsod Abaúj Zemplén vármegye számára:

Megosztás