Bertók László Városi Könyvtár - Nagyatád

Bertók László Városi Könyvtár - Nagyatád Gyere be hozzánk! Érdemes! Hogy miért? Nagyatádon, a második világháború után, 1952-ben létesült körzeti- majd járási könyvtár. Azóta is itt található.

Internet hozzáférés, felnőtt - gyermek részleg, helytörténeti rész, folyóirat olvasó, fénymásolás, színes programok várnak rád! Ezt megelőzően csak egyesületi-, iskolai könyvtárak voltak a településen. A háború alatt ezek nagy részben elpusztultak. Állományuk megmaradt része bekerült a Könyvtárunkba. A település 1971-ben kapott városi rangot, ami a könyvtár életére is jelentősen kihatott. Ekkortól

városi-járási könyvtárként működött. A könyvtári szolgáltatások városi szintű megteremtése érdekében javítani kellett a működési feltételeket, és 1974-ben ("ideiglenesen") a volt Nemzeti Bankfiók helyére költözött a könyvtár. Ekkor létesültek fiókkönyvtárak is, amelyek ma már nem működnek. A rendszerváltásig járási könyvtárként módszertani, kistérségi feladatokat is ellátott az intézmény, de ez a feladatkör a 90-es évek elején megszűnt, ezt a szerepet a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár vette át. Könyvtárunk jelenleg gyermek- és felnőtt részleggel rendelkezik.

A gyerekek kedvencei a könyvhéten.:)
14/06/2026

A gyerekek kedvencei a könyvhéten.:)

Zajlik a könyvhét Budapesten. Kicsit széles, kicsit borús az idő - de a könyv rajongókat ez sem tántorította el....
13/06/2026

Zajlik a könyvhét Budapesten. Kicsit széles, kicsit borús az idő - de a könyv rajongókat ez sem tántorította el....

Aki itt volt Szélesi Sándor és Vancsó Éva író-olvasó találkozóján, az emlékezhet rá, hogy szóba került az Átjáró magazin...
12/06/2026

Aki itt volt Szélesi Sándor és Vancsó Éva író-olvasó találkozóján, az emlékezhet rá, hogy szóba került az Átjáró magazin újraindítása is.
Örömmel jelenthetjük, hogy az ígéret valóra vált, a Könyvhétre megjelent a régi-új magazin! :)

Holnap megyünk a Könyvhétre... - szóval hétfőn akár már lapozgatni is lehet majd a friss-ropogós Átjárót a könyvtárban :)

Elkészült mini kiállításunk... :) Ez a képeslapkiállítás nem olyan, mint amit megszoktak. Itt a képeslap nem egy nagy té...
11/06/2026

Elkészült mini kiállításunk... :)

Ez a képeslapkiállítás nem olyan, mint amit megszoktak.
Itt a képeslap nem egy nagy téma illusztrációja - hanem tárgy is...

Deltiológia - azt jelenti: a képeslapok gyűjtésének és kutatásának tudománya, illetve hobbija...
A komoly képeslapgyűjtők nem csak "gyűjtik" a képeslapokat, de vizsgálják, kutatják azok kiadástörténetét, nyomdatechnikáját,
grafikai és művészeti értékeit, postatörténeti vonatkozásait (bélyegek, bélyegzések), helytörténeti és társadalomtörténeti jelentőségét is.
A képeslapok gyakran fontos forrásai a helytörténetnek, mert megőriznek olyan épületeket, utcaképeket, eseményeket vagy szokásokat, amelyek mára eltűntek vagy megváltoztak.

Ez nem egy ilyen komolykodó kiállítás, ami minden képeslapról meg akar mondani mindent...
Ez a mini tárlat csak azt mutatja be, hogy milyen sokfélék a képeslapok...
A kiállítást összeállította: Ország Balázs

08/06/2026

Hamarosan új időszaki mini kiállítás nyílik könyvtárunkban. 🙂

Az elmúlt években bemutattunk már diafilmeket, animációs filmeket és képregényeket — ezúttal a képeslapok kerülnek sorra.

A kiállítás még készül, így senki ne lepődjön meg, ha szerdán vagy csütörtökön még vitrinrendezés közben találkozik velünk, vagy éppen félig elkészült anyagot lát. 🙂

És addig is egy kis nosztalgia:

Mikor kaptál utoljára képeslapot?
Mikor írtál utoljára?
Egyáltalán használtad-e valaha ezt a „médiumot”? 📮

72 éves korában elhunyt Anthony Stewart Head - aki a Buffy, a vámpírok rémében alakította Rupert Giles, az iskolai könyv...
06/06/2026

72 éves korában elhunyt Anthony Stewart Head - aki a Buffy, a vámpírok rémében alakította Rupert Giles, az iskolai könyvtáros szerepét....
Karaktere jóval a Titkok Könyvtára előtt már adott egy kis misztikumot a "könyvtárossághoz"...
A rajongók már akkor tudták róla, hogy egyébként zseniális énekes színész is, több musicalben is szerepelt a sorozat előtt.
A sorozat musical epizódjában is saját hangján énekel...

https://www.youtube.com/watch?v=S-moQqQH2VU

A 72 éves Head a harmadik színész Buffy főszereplői közül, aki elhunyt...
(Michelle Trachtenberg 2025-ben, 39 évesen;
Nicholas Brendon 2026 márciusában, 54 évesen...)

06/06/2026

Jövő hétvégén ÜNNEPI KÖNYVHÉT!

Szombaton mi is megyünk a nagyvárosba és megnézzük a könyvújdonságokat! ;)

Pár napja meséltünk az OLASZ Disney magazinokról... és közben megjelent  az új MAGYAR NYELVŰ  Disney magazin is, a Donal...
06/06/2026

Pár napja meséltünk az OLASZ Disney magazinokról...
és közben megjelent az új MAGYAR NYELVŰ Disney magazin is, a Donald Kacsa magazin.

Ez a verzió a lengyel Egmont Story House féle magazin fordítása/honosítása. A magyarok nem vesznek részt a szerkesztésben, maximum csak a terjesztésben...

Túl azon, hogy a 2299 Ft-os ár egy alig 50 oldalas füzetért kicsit soknak tűnik - sajnos már az első szám címlapján érezhető az oda nem figyelés... Az "Ajándék" szóról lemaradt az ékezet...

Mit láttunk még olaszban? A képen az olasz trikolor színeit viselő kerékpáros Beatrice Cal. 2025-ben tizenhetedik alkalo...
05/06/2026

Mit láttunk még olaszban?

A képen az olasz trikolor színeit viselő kerékpáros Beatrice Cal.

2025-ben tizenhetedik alkalommal is elnyerte az olasz "vaktandem" bajnok címet. Igen, a hölgy vak - és kerékpárversenyző is.
A tandemkerékpározás látássérült sportolók számára nemzetközileg elterjedt parasportág. A rendszer lényege, hogy:
elöl ül a látó „vezető” (guide), hátul a látássérült / vak versenyző, együtt versenyeznek egy tandemen.

"Igazi gyöngyszem ő a sztárok között, aki eltökéltségével, profizmusával és áldozatvállalásával öregbíti a sport hírnevét – olyan tulajdonságok ezek, amelyek a siker alapjai nemcsak a sportban, hanem az életben is. Beatrice amellett, hogy kimerítő edzéseken vesz részt, hogy megőrizze formáját, az edzések idejét a tanulmányaival is össze kell egyeztetnie az Udinei egyetemen– ráadásul eredményesen." - írják róla honfitársai, ugyanezen cikk említi, hogy 2018 óta tiszteletbeli bersaglieri. Ekkor pártolói tagságot kapott és megkapta a saját tollas bersaglieri kalapját is...
(forrás: https://www.tuttopordenone.com/in-copertina/fiamme-cremisi-beatrice-cal-come-la-lollobrigida-prime-donne-e-bersagliere-ad-honorem-12790 )

A felvonulás után a nagyatádi csapat rövid beszélgetést folytatott Beatrice-al, aki kíváncsian kérdezte végig, hogy ki miért csatlakozott ehhez a szimbolikus küldetéshez.

Cím

Széchenyi Tér 13-14
Nagyatád
7500

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 18:00
Szerda 09:00 - 18:00
Csütörtök 09:00 - 16:00

Telefonszám

+3682352090

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Bertók László Városi Könyvtár - Nagyatád új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Bertók László Városi Könyvtár - Nagyatád számára:

Megosztás

Kategória