08/09/2026
Tudtad?
Idén kereken 60 éve annak, hogy a Star Trek című – azóta legendássá és kultikussá vált – sci-fi sorozat elindult Amerikában.
A sorozat különlegessége éppen az volt, hogy miközben idegen bolygókat, különös lényeket és fantasztikus technológiákat mutatott be, valójában nagyon is földi kérdésekről beszélt.
Mit jelent embernek lenni?
Meddig mehet el a tudomány?
Lehet-e békét teremteni két egymással ellenséges nép között?
Mi történik, ha a technológia gyorsabban fejlődik, mint az erkölcsünk?
Hatvan év alatt a Star Trek nemcsak sorozatok, filmek, könyvek és játékok hatalmas univerzumává vált, hanem kulturális hivatkozási ponttá is. Az Enterprise, Kirk kapitány, Spock, McCoy és a többiek generációk számára jelentették azt az elképzelést, hogy a jövő nem feltétlenül valami félelmetes és sötét hely. Lehet olyan is, amelyben érdemes hinni az embernek.
De azért valljuk be: a TOS (The Original Series) nem volt tökéletes. A színészi játék gyakran túlságosan ripacskodó, a látvány mai szemmel nézve meglehetősen olcsó, a történetek pedig… nos, az eredeti 79 epizódból jó, ha tízre emlékszik az ember igazán, saját jogán.
A valódi sikert nem is az első sugárzás hozta el. A sorozat a folyamatos ismétlések során vált kultikussá, majd 1979-től a mozifilmek tovább építették a legendát. Ezek közül is talán a legemlékezetesebb az összefüggő történetet alkotó II–III–IV. rész.
Hazánkban 30 évet (!) kellett várni arra, hogy maga a televíziós sorozat is megérkezzen – miközben az annak folytatásaként értelmezhető mozifilmek jóval korábban eljutottak hozzánk. Akkor még Űrszekerek címmel.
A cím egyébként érdekesebb, mint elsőre gondolnánk. Az „űrszekerek” nem a Star Trek szó szerinti fordítása, inkább szabad adaptációja: az Enterprise bizonyos értelemben a vadnyugati telepesek szekérkaravánjainak űrbéli megfelelője. Ismeretlen területre indulnak, új világokat fedeznek fel, és minden alkalommal valami újjal találkoznak...
Aztán történt valami.
Megváltozott körülöttünk a világ és a hatvanas évek naiv világbéke álmából a későbbi készítők egyre inkább komor, realista valóságot akartak gyártani...
Mára megjelent a korrupt Föderáció, a jellemhibás tiszt, a romlott és megrontó „rendszer” – amelybe az ember már nem integrálódni akart, hanem menekülni belőle...
Csakhogy ezzel végeredményben a Star Trek egyik alapvető premisszáját dobták el...
Az eredeti sorozat ugyanis nem egyszerűen egy technológiailag fejlett jövőt képzelt el. Hanem egy olyan emberiséget, ahol az ember nem szükségszerűen a másik ember ellen fordul, hanem képes az együttműködésre, nyitott a tudásra és a képes a közös gyarapodásért dolgozni.
Bármennyire is meglepő, az eredeti Star Trek filozófiájának több fontos vonása emlékeztet a kommunista társadalom marxista elméleti képére. Mégsem igazán kommunista utópiáról van szó, hanem sokkal inkább egy posztszűkösségi humanista utópiáról.
A Star Trek világában ugyanis nem egyszerűen azért szűnik meg a kapitalizmus, mert „győzött az osztályharc”. Hanem azért, mert a technológia – mindenekelőtt a replikátor – olyan szintre fejlődött, hogy az alapvető javak előállítása gyakorlatilag nem jelent többé problémát. Ha pedig nincs valódi hiány, akkor a felhalmozás kényszere is értelmét veszti, a pénz is. Ebben a világban az embernek többé nem azért kell dolgoznia, hogy legyen mit ennie, legyen hol laknia, vagy legyen miből megvennie azt, amire szüksége van. A munka így lassan megélhetési kényszerből önmegvalósítássá és valódi közösségi szolgálattá válhat.
Az eredeti Star Trek egyik legbátrabb gondolata éppen az, hogy mindezt egy hidegháborús világban merte megmutatni. Egy olyan korban, amikor a világ két egymással szemben álló hatalmi rendszerre szakadt - a sorozat egy olyan jövőt képzelt el, amelyben az emberiség már túljutott ezen a szembenálláson.
És végső soron feltette a kérdést:
Ha az emberiség egyszer túljut a nélkülözésen, a háborún – mire használja majd a szabadságát, tehetségét?
Hiába telt el hatvan év - ez a kérdés ma is aktuális...
Hosszú és eredményes életet! - ahogy Mr. Spock mondaná. ;)
