01/09/2026
Ma elkezdődik a szarvasok mészárlása🖤
"A vadászok ezt hagyományként, szakmai munkaként, természetgazdálkodásként és sok esetben különleges élményként mutatják be. A szarvas számára azonban mindez egészen mást jelent. Menekülést, félelmet és annak állandó kockázatát, hogy egy puskalövés vet véget az életének.
🟢Ilyenkor rendszerint előkerülnek a megszokott kifejezések is, állományszabályozás, vadgazdálkodás, trófeagazdálkodás, selejtezés, fenntartható vadgazdálkodás. Ezek a fogalmak azonban könnyen elfedik a valóságot, hiszen a végén mindig egy élő állatról van szó, amelyet agyonlőnek.
🟢Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a mesterségesen túlszaporított nagyvadak okozta erdészeti és mezőgazdasági károkat, és azt sem, hogy az ember az elmúlt évszázadokban alapvetően átalakította a természetes ökológiai viszonyokat. Éppen ezért azonban különösen fontos lenne őszintén beszélni arról, hogyan jutottunk el odáig, hogy ma egyes helyeken az állomány csökkentését tekintjük a legkézenfekvőbb megoldásnak. Az ember átalakította az élőhelyeket, megváltoztatta a táj szerkezetét, jelentősen beavatkozott a természetes folyamatokba, majd amikor az ennek következtében kialakult vadállomány problémát okoz, ismét az emberi beavatkozást, ezúttal a vadászatot tekinti a legjobb megoldásnak.
🟢Ebben a rendszerben a szarvas lassan elveszíti azt, ami valójában a legfontosabb benne, hogy egy vadon élő állat, a természet része. A vadgazdálkodás nyelvén állomány, korosztály, ivararány, kilövési terv és trófea lesz belőle, miközben a természetben egy érző, rettegő, menekülő és szaporodó élőlényről beszélünk. Egy olyan állatról, amely ugyanúgy az erdő része, mint a tölgy, a bükk, a madarak vagy a ragadozók.
🟢Különösen visszás ez most, amikor közeledik a szarvasbőgés időszaka. Szeptemberben az erdő egyik legkülönlegesebb természeti jelensége kezdődik, a bikák hangja messzire elhallatszik, megkezdődik a párzási időszak, és az erdő néhány hétre egészen más arcát mutatja. A természetjáró számára ez egy ritka és lenyűgöző élmény, a vadász számára viszont ugyanebben az időszakban megnyílik a lehetőség arra, hogy agyonlőjön egy szarvasbikát.
🟢Ugyanaz az erdő, ugyanaz az állat, mégis két teljesen különböző nézőpont. Az egyik ember a természet csodáját látja benne, a másik egy vadászati lehetőséget és adott esetben egy értékes trófeát. A vadászati kultúrában ugyanis az agancs különleges fétis, minél nagyobb, minél szebb, minél értékesebb, annál jobban lehet vele dicsekedni. A végén pedig ott van a jól ismert fénykép, amelyen a vadász büszkén feszít az agyonlőtt szarvasbika mellett.
🟢A kép azonban soha nem mutatja meg teljes egészében az eseményeket. Nem látjuk rajta az állat életét, a menekülését, a rettegését, azt, ahogy az utolsó pillanatokban megpróbál elmenekülni, nem halljuk a halálhörgést. Csak a végeredményt látjuk...
🟢A természetnek természetesen része a halál. A ragadozó elejt egy zsákmányállatot, az állatok megbetegednek, elpusztulnak, egymással versengenek, és az ökoszisztéma folyamatai folyamatosan alakítják az állományokat. De nem kell úgy tennünk, mintha egy ember által végrehajtott, előre megtervezett kilövés és egy természetes ragadozó-zsákmány kapcsolat ugyanaz lenne. Nem ugyanaz. Az egyik egy természetes ökológiai folyamat része, a másik pedig tudatos, öncélú emberi beavatkozás.
🟢Ezért nem az a kérdés, hogy létezhet-e olyan helyzet, amikor szükség van állományszabályozásra. Bizonyos körülmények között természetesen lehet szükség beavatkozásra. A valódi kérdés az, hogy minden esetben valóban ez a legjobb megoldás, és hogy a vadászat jelenlegi rendszere minden elemében a természet érdekeit szolgálja-e. Ha ugyanis egy rendszerben egyszerre jelenik meg a természetvédelem, a vadászati hagyomány, a trófeák iránti sóvárgás, és a gazdasági érdek, akkor joggal várhatjuk el, hogy ezek között különbséget kellene tenni.
🟢Éppen ezért ideje lenne végre másként néznünk a magyar erdőkre. Nem úgy, mint maximálisan kizsákmányolható vadászterületekre, ahol mi döntjük el, hány szarvas fér el, majd ha úgy látjuk hogy túl sok van belőlük, egyszerűen agyonlövünk közülük annyit, amennyit szükségesnek gondolunk. Az erdő ennél sokkal több, egy összetett, önállóan működő élő rendszer, amelyben minden fajnak megvan a maga helye és szerepe. A természetvédelemnek ezért nem arról kellene szólnia, hogy hány állatot tudunk még kilőni, hanem arról, hogyan tudunk együtt élni a természettel úgy, hogy közben ne akarjunk minden problémát újabb és újabb emberi beavatkozással megoldani.
🟢Holnap tehát ismét elkezdődik a szarvasvadászat. A következő hónapokban sok szerencsétlen szarvast fognak agyonlőni, és a vadászati statisztikákban majd megjelennek a számok. A számok mögött azonban minden esetben egy-egy konkrét állat van, amely addig élt, amíg egy hobbivadász úgy nem döntött, hogy eljött az ideje hogy meghaljon...
🟢Lehet ezt hagyománynak nevezni, lehet sportnak, gazdálkodásnak vagy akár természetkezelésnek. A megnevezés azonban nem változtatja meg a lényeget, egy élő, érző állatot szórakozásból megölnek.
🟢És talán éppen itt lenne az ideje annak, hogy ne mindig azt kérdezzük, hogyan tudjuk hatékonyabban kezelni a természetet, hanem azt is, hogy mikor kellene már végre békén hagyni. Mert a szarvas nem egy trófea, nem kilövési kvóta és nem vadgazdálkodási mutató. A szarvas a természet része.
Fotó: Illusztráció/MI"
Holnap elkezdődik a szarvasok mészárlása🖤
🟢Holnap, szeptember 1-jén ismét eldördülnek az első lövések a magyar erdőkben. Megkezdődik a gímszarvas vadászati idénye, és vele együtt elindul az év egyik legfontosabb vadászati időszaka. A vadászok ezt hagyományként, szakmai munkaként, természetgazdálkodásként és sok esetben különleges élményként mutatják be. A szarvas számára azonban mindez egészen mást jelent. Menekülést, félelmet és annak állandó kockázatát, hogy egy puskalövés vet véget az életének.
🟢Ilyenkor rendszerint előkerülnek a megszokott kifejezések is, állományszabályozás, vadgazdálkodás, trófeagazdálkodás, selejtezés, fenntartható vadgazdálkodás. Ezek a fogalmak azonban könnyen elfedik a valóságot, hiszen a végén mindig egy élő állatról van szó, amelyet agyonlőnek.
🟢Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a mesterségesen túlszaporított nagyvadak okozta erdészeti és mezőgazdasági károkat, és azt sem, hogy az ember az elmúlt évszázadokban alapvetően átalakította a természetes ökológiai viszonyokat. Éppen ezért azonban különösen fontos lenne őszintén beszélni arról, hogyan jutottunk el odáig, hogy ma egyes helyeken az állomány csökkentését tekintjük a legkézenfekvőbb megoldásnak. Az ember átalakította az élőhelyeket, megváltoztatta a táj szerkezetét, jelentősen beavatkozott a természetes folyamatokba, majd amikor az ennek következtében kialakult vadállomány problémát okoz, ismét az emberi beavatkozást, ezúttal a vadászatot tekinti a legjobb megoldásnak.
🟢Ebben a rendszerben a szarvas lassan elveszíti azt, ami valójában a legfontosabb benne, hogy egy vadon élő állat, a természet része. A vadgazdálkodás nyelvén állomány, korosztály, ivararány, kilövési terv és trófea lesz belőle, miközben a természetben egy érző, rettegő, menekülő és szaporodó élőlényről beszélünk. Egy olyan állatról, amely ugyanúgy az erdő része, mint a tölgy, a bükk, a madarak vagy a ragadozók.
🟢Különösen visszás ez most, amikor közeledik a szarvasbőgés időszaka. Szeptemberben az erdő egyik legkülönlegesebb természeti jelensége kezdődik, a bikák hangja messzire elhallatszik, megkezdődik a párzási időszak, és az erdő néhány hétre egészen más arcát mutatja. A természetjáró számára ez egy ritka és lenyűgöző élmény, a vadász számára viszont ugyanebben az időszakban megnyílik a lehetőség arra, hogy agyonlőjön egy szarvasbikát.
🟢Ugyanaz az erdő, ugyanaz az állat, mégis két teljesen különböző nézőpont. Az egyik ember a természet csodáját látja benne, a másik egy vadászati lehetőséget és adott esetben egy értékes trófeát. A vadászati kultúrában ugyanis az agancs különleges fétis, minél nagyobb, minél szebb, minél értékesebb, annál jobban lehet vele dicsekedni. A végén pedig ott van a jól ismert fénykép, amelyen a vadász büszkén feszít az agyonlőtt szarvasbika mellett.
🟢A kép azonban soha nem mutatja meg teljes egészében az eseményeket. Nem látjuk rajta az állat életét, a menekülését, a rettegését, azt, ahogy az utolsó pillanatokban megpróbál elmenekülni, nem halljuk a halálhörgést. Csak a végeredményt látjuk...
🟢A természetnek természetesen része a halál. A ragadozó elejt egy zsákmányállatot, az állatok megbetegednek, elpusztulnak, egymással versengenek, és az ökoszisztéma folyamatai folyamatosan alakítják az állományokat. De nem kell úgy tennünk, mintha egy ember által végrehajtott, előre megtervezett kilövés és egy természetes ragadozó-zsákmány kapcsolat ugyanaz lenne. Nem ugyanaz. Az egyik egy természetes ökológiai folyamat része, a másik pedig tudatos, öncélú emberi beavatkozás.
🟢Ezért nem az a kérdés, hogy létezhet-e olyan helyzet, amikor szükség van állományszabályozásra. Bizonyos körülmények között természetesen lehet szükség beavatkozásra. A valódi kérdés az, hogy minden esetben valóban ez a legjobb megoldás, és hogy a vadászat jelenlegi rendszere minden elemében a természet érdekeit szolgálja-e. Ha ugyanis egy rendszerben egyszerre jelenik meg a természetvédelem, a vadászati hagyomány, a trófeák iránti sóvárgás, és a gazdasági érdek, akkor joggal várhatjuk el, hogy ezek között különbséget kellene tenni.
🟢Éppen ezért ideje lenne végre másként néznünk a magyar erdőkre. Nem úgy, mint maximálisan kizsákmányolható vadászterületekre, ahol mi döntjük el, hány szarvas fér el, majd ha úgy látjuk hogy túl sok van belőlük, egyszerűen agyonlövünk közülük annyit, amennyit szükségesnek gondolunk. Az erdő ennél sokkal több, egy összetett, önállóan működő élő rendszer, amelyben minden fajnak megvan a maga helye és szerepe. A természetvédelemnek ezért nem arról kellene szólnia, hogy hány állatot tudunk még kilőni, hanem arról, hogyan tudunk együtt élni a természettel úgy, hogy közben ne akarjunk minden problémát újabb és újabb emberi beavatkozással megoldani.
🟢Holnap tehát ismét elkezdődik a szarvasvadászat. A következő hónapokban sok szerencsétlen szarvast fognak agyonlőni, és a vadászati statisztikákban majd megjelennek a számok. A számok mögött azonban minden esetben egy-egy konkrét állat van, amely addig élt, amíg egy hobbivadász úgy nem döntött, hogy eljött az ideje hogy meghaljon...
🟢Lehet ezt hagyománynak nevezni, lehet sportnak, gazdálkodásnak vagy akár természetkezelésnek. A megnevezés azonban nem változtatja meg a lényeget, egy élő, érző állatot szórakozásból megölnek.
🟢És talán éppen itt lenne az ideje annak, hogy ne mindig azt kérdezzük, hogyan tudjuk hatékonyabban kezelni a természetet, hanem azt is, hogy mikor kellene már végre békén hagyni. Mert a szarvas nem egy trófea, nem kilövési kvóta és nem vadgazdálkodási mutató. A szarvas a természet része.
Fotó: Illusztráció/MI
