10/12/2025
Mit szólnátok egy ilyen tömegközlekedési fejlesztéshez?
A menetrendváltás elé: a járásközpontba való napi háromjáratos bohóckodás helyett mindenhonnan mindenhova legalább kétóránként! Integrált ütemes menetrendet az egész országba!
Magyarországon modernnek számító, de Nyugat-Európa szerencsésebb országaiban bevett elvek alapján elkészítettük Zala megye egy lehetséges teljes közösségi közlekedési menetrendjét. A megyét demonstrációs célból (és személyes kötődés miatt) választottuk ki, a változatos földrajz és az aprófalvas településszerkezet miatt azt gondoljuk, hogy az ország területének további részein ez a feladat ennél csak egyszerűbb lesz. Előzetes célunk annak bizonyítása volt, hogy a falvak közlekedési kiszolgálásában a mainál kevéssel több erőforrás ráfordításával minőségi ugrás érhető el, sokkal nagyobb, mint a most bevezetni kívánt három közvetlen járat a járásszékhelyre, amiért még külön törvényt is módosítottak. A feltételezésünk pedig beigazolódott: legalább kétóránként, ütemesen, egész nap adható nagyvárosokat elérő kapcsolat a megye csaknem egészéről közvetlenül, valamint Budapest és a Dunántúl közelebbi nagyvárosai a megye nagy részéről egy átszállással lehetnének elérhetők szintén legalább kétóránként.
A gazdaságosságot a tervezés teljes folyamata alatt figyelembe vettük: a buszok végállomási fordulási idejét a kötelező pihenőidők figyelembevételével, de alacsonyan tartottuk, hogy a sokkal jobb szolgáltatás kevés busszal biztosítható legyen, az értékelésünk szerint erre a mai flotta elég lesz, de a buszok némileg többet fognak futni.
Kis kiadás az államnak, de egy hatalmas ugrás a vidéki lakosságnak! Anyagunk a kommentben levő linken elérhető.