28/05/2026
🎉 250 éves a Klimo Könyvtár - Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban konferenciakötet 🎉
Oláh Krisztina Bedától Rockstroh-ig, csillagászati térképművek a Klimo Könyvtárban című tanulmánya a könyvtár csillagászti témájú könyveiből válogat.💥🌠💫
A csillagászati térképművek sajátos tulajdonságokkal bírnak, s így egyéni helyet foglalnak el a térképtörténet palettáján. Az égbolt felosztása, ábrázolása és csillagképekkel történő benépesítése egészen a 20. század elejéig nem volt nemzetközileg szabályozott folyamat. Ennek köszönhetően az ezt megelőző időszakban megjelent csillagászati munkák tartalmukat tekintve különbözőfélék, s e sokféleségnek köszönhetően alkalmas alanyai történeti kutatásoknak.
A Klimo Könyvtár számos csillagászati térképművet őriz, melyek nem csak típusaikban térnek el egymástól (megtalálható itt térkép, atlasz, éggömb), hanem kiadási időszakukban és megjelenési helyeikben is. A legkorábbi Beda Venerabilis 1563-ban megjelent műve, amely ugyan nélkülözi a hagyományos térképes megjelenítést, de szövegközi illusztráció hűen ábrázolják a korai időszakra jellemző csillagképeket, melyek kialakulása különböző forrásokra vezethető vissza, de először Ptolemaiosz Almagestjében láttak napvilágot. Ezeket tekintjük a hagyományos ókori csillagképeknek. A 16. századi Európa csillagászati tudása – s ennek következtében a térképi ábrázolás is – rohamos fejlődésnek indult. Fejlettebb műszerekkel új csillagok kerültek a térképekre új csillagképekbe sorolva, melyek – nem lévén nemzetközi szabályozás – a csillagászok kedve szerint állítottak emléket uralkodóknak, találmányoknak, vagy éppen kedves háziállatnak. E fejlődés követhető végig a gyűjtemény darabjain is. A 17. századot Johann Zahn 1696-ban megjelent munkája, a 18. századot Gerard Valk 1700-as kiadású éggömbje, Andreas Cellarius 1708-ban, Mattheus Seutter 1728-ban és Johann Baptist Homann 1737-ben megjelent atlaszai, s a 19. századot Joseph Johann von Littrow 1821-es kiadású és Heinrich Rockstroh 1830-ban megjelent munkája képviseli.
E munkák tanulmányozásával bepillantást nyerhetünk a folyamatba, amelynek során az égbolt térképi ábrázolásán az ókori 48 csillagképből a 19. század közepére közel 112 csillagkép lett.
