Egy alkalommal még a Szabad Föld hasábjaira is bekerült a falu neve, amikor ötven kilós harcsákat emeltek ki a folyóból a halászok. A hatvanas évek elején azonban egy csapásra megszűnt a halászat; lecsapolták a Rinyát, elmocsarasodott az Ó-Dráva. Az addig használt eresztőhálókkal, varsákkal ma már csak a tájházban találkozhat az idelátogató. Manapság az egykor mindennapos halleves is ritkán kerül
a péterhidai asztalokra. A péterhidai halleves arról volt híres, hogy mindig nagy haldarabok úszkáltak benne. A folyó elmocsarasodásával befellegzett az addig működő péterhidai vízimalomnak is. Valaha az egész Dráva-vidékről idehozták az őrölni való gabonájukat a gazdák. Azt mondták: a vízimalom jobb mint a gőzmalom, mert nem égeti meg a szemet. A malomkerék szinte sosem pihent, még Horvátországból is ide jöttek az őrölnivalóval. Sok évig a malom romokban állt, de napjainkban újra a régi időket tükrözi. A falu több műemlék-jellegű épülettel is rendelkezik. Az úgynevezett zsúpos házat, a régi községházát és a haranglábat az eredeti állapotába sikerült visszaállítani. A zsúpos házba a Dráva menti halászatot bemutató kiállítást terveznek, ahonnét könnyen megközelíthetők lesznek mind az Ó-, mind az élő Dráva kedvelt horgász helyei. A Ratalics-féle vízimalomhoz tartozó kúriaépület azonban még mindig felújításra vár. A Komlósdi utcán át kijutva a faluból a Góric-dombra érünk. A hiedelem szerint a szigetvári és babócsai várat összekötő rejtekút egyik fő pontja volt ez. A település közelében természetvédelmi érték a péterhidai fás-legelő. Az egykori ligeterdők kiírtása után nagy kiterjedésű mocsarak, nedves rétek alakultak ki errefelé. A többszáz hektáros réten számos védett növényfaj – tőzike, liliom-félék, orchidea-félék - találhatók. Erősen öregedő a település, a falu lakosságának hetven százaléka idős. Nincs meghatározó foglalkoztató helyben. Az emberek nagyrészt Barcsra járnak dolgozni. A színmagyar falu lakosságának zöme katolikus. A községben művelődési ház, könyvtár és katolikus imaterem van. Büszkék a korszerű vízművükre, kábel-televíziójukra, és arra, hogy a faluban a gázvezeték is kiépült. Péterhida és a szomszédos Komlósd lakói valamikor együtt éltek a községhez tartozó Szelicsa-pusztán. Az idők folyamán azonban a falu kettészakadt, eredeti helyét pedig szántóföldként művelték. Péterhida a Tibold nemzetség ősi birtoka, majd a Báthoriak nyerték adományul II. ulászló királytól. 1536-50 között a babócsai plébános és Báthori András voltak a földesurai. 1660-as adatok szerint Péter-hídja Szent-György várának volt a tartozéka. 1677-től egészen a legújabb korig a Széchenyiek tulajdona. Nevezetes eseménye, amikor 1848 őszén Jellasich hadából egy granicsár csapat megtámadta a községet. Az itteni nemzetőrök és népfelkelők azonban visszaverték a támadást. A nemrég elkészült falucímerben két egymást keresztező horvát és magyar szablya utal erre a csatára. A címerben szerepel még egy híd, amely a falu nevére utal. A történet szerint egy Péter nevű ács élt a Rinya túloldalán. Hogy megkönnyítse az átkelést, épített egy hidat, amelyet azután Péter hídjának neveztek. A címerből természetesen a malomkerék sem hiányozhat, amely a vízimalomra utal, amelyet Széchényi Ferenc gróf emeltetett. A levéltárban megtalálható legrégibb pecsétje 1788-ban keletkezett. A századelőn katolikus, majd polgári olvasókör működött a faluban. Az első világháborúban 25, a másodikban 16 hősi halottja volt a településnek. A közelmúlt történelme sok kárt okozott a falunak. Egészen a téeszesítésig - 1950 - virágzott itt a gazdaság. Jómódú állattartó gazdák lakták a települést, a halászat mellett a marha és a lótartás volt a fő megélhetési forrás. 1945 után a falu életét meghatározta a szövetkezet. 1950-56 között Dolgozó Nép Alkotmánya, majd Kossuth és Drávamenti mgtsz működött itt. Egyre rosszabbak lettek az eredmények mind a növénytermesztésben, mind az állattartásban. Annak ellenére így volt, hogy a szövetkezet nagy rétekkel és legelőkkel rendelkezett. Egyedül a tejértékesítés és a tejhozam volt az, ami akkoriban megközelítette a szomszédos komlósdi adatokat. Eközben folyamatosan fogy a falu: 1960-ban még 540, 1965-ben már csak 470 a lakosok száma. Megszűnt a falu alsó-felső tagozatos iskolája, s a lakosok száma ma már nem éri el a 200 főt sem. A községben élő gyermekek a barcsi oktatási intézményekbe járnak be tanulni. A munkahellyel rendelkező felnőtt, munkaképes korú lakosság szintén Barcsra jár be napi ingázással. A helyi önkormányzat a településen élő idős, egyedülálló, beteg emberek számára – a hét közbeni – egyszeri meleg élelemhez való hozzájutást, Babócsáról történő kiszállítással, falugondnoki szolgálat útján biztosítja. Péterhida (Várhely)
Barcstól 13 kilométerre északnyugatra, az Ó-Drávától 3 kilométerre fekszik Péterhida. A település vasútállomásától 400-500 méterre délre az erdő nyugati széle melletti legelőn található, az 1-1,5 méterre kiemelkedő, lekerekített négyszög alakú lapos a terület . Várhely. Az árok háromnegyed részben veszi körül a várat, ami az északkeleti oldalon az alacsony, de meredek lejtő felett megszakad. A vár belső területe sík, az árok szélessége 8-15 méter, mélysége 0,4-0,8 méter. Az árok külső szélét lapos töltés kíséri, ami az árokból kitermelt földet jelenti. A vár teljes területe 50x40 méter, a belső területe 21x20 méter. Péterhida ősi halásztelepülés. A Tibold nemzetség ősi birtokához tartozott, majd Komlósdhoz hasonlóan a Báthoriak nyerték adományul II. Ulászló idejében. Az 1660-as adatok szerint Péter-hídja Szent-György várának volt a tartozéka, 1677-től a Széchenyiek tulajdona volt a település a legújabb korig. A monda szerint a község a nevét arról kapta, hogy egy Péter nevű ács élt a Rinya túloldalán, aki a folyón való átkelés megkönnyítése céljából hidat ácsolt, s ezt nevezték el Péter-hídjának. A várra vonatkozó történeti adatot nem ismerünk, jellege alapján középkori.
