29/05/2026
Országfásítás 2.0
A 2023-ban az Eötvös téri játszótér felső karéjában elültetett fák után most újabbak érkeztek.
2024. februárban pályázott az Önkormányzat az Országfásítási program keretében, azonban akkor annyi volt a jelentkező, hogy a szervezők úgy döntöttek: mindenki kap fát, aki regisztrált, de meghatározott sorrendben. Mi idén tavasszal kerültünk sorra. Igaz, hogy nem pont azokat a fajtákat kaptuk, ami a terv volt, de az eredetileg tervezett helyett 10 helyett 20 fát kaptunk, ami önmagában is öröm.
A héten a Hősök terén a juharsorba került 5 korai juhar csemete. Szükséges itt a fiatalítás, mert vannak annyira odvas fák, amiket lehet, hogy már az ősszel ki kell vágni.
Szintén a térre került 5 nagylevelű hárs és 5 magas kőris.
További 5 magas kőris a temető önkormányzati tulajdonú részébe került.
Köszönjük szépen Peták Norbertnek a gyors segítséget és a felajánlást, hogy elkészítette gépi munkával a csemeték helyét.
Köszönöm a Falugondnokság dolgozóinak a gondos ültetést és locsolást!