03/08/2026
Indulhatna véres kard lobogtatással ez a helyzetelemzés, ez a poszt. 🤯
De nagyon igyekszünk asszertív módon, úgymond mediálni minden helyzetet a természet és egy-egy adott ügy között.
Hiszünk a kooperáció, a konstruktív közös gondolkodás erejében és a kiapadhatatlan emberi jóindulatban.
Az Ügy:
Pro:
• Adott a szeretett Zala fólyónk, a csonttá száradt árterével, siralmasan kevés vízzel, vízért kiáltó fákkal
Kontra:
• És adott egy nagyon-nagyon nagy vízigényű sportlétesítmény, kutakkal, víztározó tavakkal, üde zöld pázsittal és egy szivattyúval, amivel 12l/s vizet vehetnek ki a még megmaradt Zalából egy kőzárás segítségével. Hangsúlyozzuk, hogy mindezt teljesen legálisan, Vízügy által ellenőrzött és engedélyezett keretek közepette.
A probléma:
Pro:
• a Zala és a vizeink ügyét szerintem nem kell túlzóan taglalnunk... óriási a baj, minden csepp számít, ami a mederben, ami a tájban maradhatna, vagy legalább jobb híján elérne a Nagy-Berekbe a Balatonba
Kontra:
• itt most számok következnek a 12l/s vízkivétellel kapcsolatban, ezen sportlétesítmény esetében:
Naponta:
1 036 800 liter (azaz 1036,8 m³), ami nagyjából 5-6 ezer ember napi teljes vízfogyasztásának felel meg.
Hetente:
7 257 600 liter (azaz 7257,6 m³), amivel majdnem 3 darab szabványos olimpiai úszómedencét lehetne teljesen megtölteni.
Havonta (30 nappal számolva):
31 104 000 liter (azaz 31 104 m³).
( Na itt azért igazán elkezdett megemelkedni a pulzusom... 🥶 )
Szóval, igen... ezek bődületes számok, irgalmatlan mennyiségű víz, és a sportlétesítmény közvetlen közelében egy izzó ártér, vízért kiált.
Illetve pontosan ebben a regióban van hetek óta gyakori ivóvíz ellátási zavar korlátozás... 🤯🤯🤯
Ezúton szeretném kérni a pálya üzemeltetőit, a helyi vízügyi igazgatósagot, az országos Golf szövetséget, hogy legyenek szívesen felülvizsgálni ezt az ügyet.
Tisztában vagyunk vele, hogy a legmodernebb technológiával dolgoznak, minden csepp vizet megtartanak, visszaforgatnak a saját rendszerükbe, de úgy érezzük, hogy - főleg most - hatalmas felelőtlenség, magunk ellen elkövetett mulasztás ami ott történik.
Maradunk tisztelettel:
Zalai VízŐrzők