Rimóc Község

Rimóc Község Az 1800 fős Rimóc, Nógrád megyében, a Cserhát dombjai között található kistelepülés, mely híres népviseletéről, népdalairól - táncairól, néphagyományairól.

Kedves Látogatónk! A Cserhát északi lankái között meghúzódó kis palóc falu, Rimóc lakói köszöntik Önt. Nézzen szét nálunk! Nézze meg felújított templomunkat ott, ahol István király korában is templom állt! Nézze meg a mellette meghúzódó pici téren található Szent Erzsébet szobrot, falumúzeumunkat, Kiss Bertalanné népviseletünket bemutató baba kiállítását, a palócok vallásosságát is reprezentáló Kő

keresztet a falu központjában.

És ha már nálunk jár, térjen be a palóc főkötőket bemutató kiállításnak helyt adó tornácos házba. Amit látni fog, abban benne van a palóc asszonyok szíve-lelke. Bánatuk, örömük, szomorúságuk, kitartásuk, ragaszkodásuk elődeik örökségéhez - szinte az egész életük. A palóc népviselet ékességét, annak legdíszesebb darabjait, az asszonyok főkötőit mutatja be kiállításunk. Varázslatos, csodaszép darabokat láthat, igazi műalkotásokat. Tapasztalja meg vendégszeretetünket is! Várják Önt a Piros Csizma és a Tízpengős vendégházaink. Szerény árak mellett színvonalas, fürdőszobás szobák nyújtanak kényelmes elhelyezést. Falunk ideális kiindulópont, akár gyalogos, akár kerékpáros, akár autós kirándulást tervez. A környék tele látnivalókkal. Várak, kastélyok, ősfák, vizek, kilátók várják Önt. Jöjjön, térjen be hozzánk! Higgye el, nem fog csalódni!

03/08/2026

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Víziközmű és Települési Csapadékvíz-Gazdálkodási Főosztályának kezdeményezésére, a hidrometeorológiai előrejelzések, a víziközmű-rendszerek aktuális üzemeltetési körülményei, valamint az ellátásbiztonság hosszú távon történő fenntartásának és a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében Rimóc község közigazgatási területére vonatkozóan

2026. augusztus 1. 00:00 órától kezdődően visszavonásig
I. fokú vízkorlátozást került elrendelésre.

Az I. fokozatú vízkorlátozás időtartama alatt Rimóc község közigazgatási területén a vízfogyasztók kötelesek a takarékos ivóvízfelhasználásra és a település egész területén valamennyi napszakban tilos a VÍZIKÖZMŰBŐL VÉTELEZETT IVÓVÍZZEL

1. a magán és közterületi kertek, parkok öntözése, locsolása,
2. az úttest locsolása/tisztítása,
3. gépjárművek mosása,
4. medencék töltése,
5. öntöző berendezések működtetése

"Eljöttünk tehozzád, jó ÉdesanyánkhozA szomorú szívek vigasztalójáhozSzűzanyánk, Máriánk, ne hagyj minket árvánA Szentkú...
02/08/2026

"Eljöttünk tehozzád, jó Édesanyánkhoz
A szomorú szívek vigasztalójához
Szűzanyánk, Máriánk, ne hagyj minket árván
A Szentkúti templomban szeretettel vársz ránk."

02/08/2026

🌺Augusztusi búcsúk Mátraverebély-Szentkúton🌺

👉Augusztus 15-16. szombat-vasárnap, Nagyboldogasszony főbúcsú ― szombat: Varga Lajos ny. váci segédpüspök; vasárnap: Udvardy György veszprémi érsek

👉Augusztus 20. csütörtök, Szent István búcsú: ferences ifjúsági gyalogos zarándoklat ― újmisés

👉Augusztus 29. szombat, Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepe: a Besztercebányai Egyházmegye magyar híveinek zarándoklata – Parák József püspöki helynök

👉Augusztus 30. vasárnap, Motorosok zarándoklata ― Guia Hugó OFM, Székelyudvarhely

A falunapi tombola fődíja egy Stihl láncfűrész.Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk!
28/07/2026

A falunapi tombola fődíja egy Stihl láncfűrész.
Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk!

Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk.
28/07/2026

Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk.

🩸🩸🩸
23/07/2026

🩸🩸🩸

Sajtóközlemény, 2026. július 23.

Veszélybe kerülhet a hazai vérellátás: az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt azonnali véradásra kér mindenkit🩸

Budapest, 2026. július 23. – Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és véradásszervező partnere, a Magyar Vöröskereszt (MVK) arra kér mindenkit, hogy aki nem a nyári szabadságát tölti, a következő napokban szánjon egy órát a véradásra. Az elmúlt hetekben országosan jelentősen visszaesett a véradók száma, ezért a hazai vérellátás biztonsága veszélybe kerülhet.
A betegellátás nem állhat meg a nyári szabadságok idején sem. Ehhez azonban naponta 1600–1800 véradóra van szükség. Jelenleg ettől elmarad a véradók száma, ezért minden egyes véradásnak kiemelt jelentősége van.
Vért adni minden egészséges, 18 és 65 év közötti, legalább 50 kilogramm testsúlyú felnőtt tud. Aki egészségesnek érzi magát, és az elmúlt időszakban nem állt fenn kizáró ok, most egyetlen órával valóban életmentő segítséget nyújthat.
A következő napok véradásai meghatározzák a hazai vérellátás biztonságát. A két szervezet arra kér mindenkit, hogy aki egészséges és megteheti, ne halogassa a véradást, hanem keresse fel a számára elérhető véradási lehetőségek egyikét!

Az aktuális véradási helyszínek és időpontok a www.ovsz.hu/idopontfoglalas és a www.veradas.hu oldalakon érhetők el.

Országos Vérellátó Szolgálat és Magyar Vöröskereszt

2026.07.25. 18:00 Rimóci Rezesbanda Rimóci Folklór Manufaktúra és Faluszépítő Egyesület 2026.07.26. 10:00Szent Anna napi...
21/07/2026

2026.07.25. 18:00
Rimóci Rezesbanda
Rimóci Folklór Manufaktúra és Faluszépítő Egyesület

2026.07.26. 10:00
Szent Anna napi palóc búcsú

💙❤️ 31. PALÓC BÚCSÚ ÉS FOLKFESZTIVÁL💙❤️ BALASSAGYARMAT ❤️ NÓGRÁD LEGSZEBB HÉTVÉGÉJE 💙❤️ 2026.07.24-26. 💙

Részletes program!

Cím

Madách Tér 1
Rimóc
3177

Telefonszám

0632/598-010

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Rimóc Község új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás