Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény

Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény Kedves Ismerőseim! Ez az oldal azért jött létre, hogy megpróbáljuk színesíteni, illetve felélénkíteni városunk kulturális életét! események mellett az ún.
(13)

Innen mindig értesülhettek a legfrissebb rendezvényekről, programokról! Ezen felül pedig számotokra is lehetőséget nyújt arra, hogy megosszátok velünk ötleteiteket, véleményeteket! Mivel az oldal folyamatos bővítés alatt áll, szívesen várjuk fotóitokat is. Bemutatkozás:

A Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény – önkormányzati fenntartású, 2012. júliusától integrált közművelő

dési intézmény. A múlt hagyományaira épülő, de újonnan alakult intézményünk feladata valamennyi városi megemlékezés, ünnepség, stb. nagyrendezvények szervezése és lebonyolítása is, melyek közül ki kell emelni a minden évben megrendezésre kerülő Pünkösd az Ormánságban (“Ormánysági Napok” folytatásaként), a Dinnyefesztivál és Város Napja, az Ormánsági Disznótoros és a „Kincsek között élünk” - Kerékpártúra az Ormánságban rendezvénysorozatokat. A Városi Könyvtár nyilvános könyvtári szolgáltatást biztosít Sellye város és térsége lakosságának alapellátása érdekében. Folyamatosan gyűjti a magyar nyelven megjelent könyveket és elektronikus dokumentumokat, valamint a település helyismereti vonatkozású dokumentumait. Állampolgári jog alapján szolgáltatásaival rendelkezésre áll minden érdeklődőnek. Állományának túlnyomó részét kölcsönzi, a helyben használható dokumentumokhoz biztosítja a hozzáférést. Az Országos Dokumentumellátó Rendszer tagjaként részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében, a Sellyei Kistérségben mozgókönyvtári tevékenységet folytat. A könyvtár gyűjteményét, szolgáltatásait népszerűsítő rendezvényeket szervez, kiscsoportos foglalkozásokat tart az általános iskolai diákok számára, valamint óvodás csoportoknak. Végzi, illetve szervezi a településen élő nemzetiségi és etnikai kisebbséghez tartozó lakosság könyvtári ellátását. A Múzeum egész évben látogatható. Az itt található Múzeumgalériában az idei esztendőben állandó helyet kapott az „Üdvözlet Sellyéről” című fotókiállítás, mely településünk (több száz évet átölelő) múltjáról ad információt, ízelítőt. A kiállítás anyagát lelkes Sellyeiek, és Sellyéről elszármazottak segítségével Bozsits József állította össze. A Múzeum épülete mögött, az udvarban szabadtéri kiállítás látogatható, a térségben egyedül álló turisztikai értékkel rendelkező skanzen. Itt látható a talpas ház, ólaspajta és méhes, gabonatároló és harangláb, és a munkaeszközökkel felszerelt kovácsműhely. A talpas házban eredeti berendezési tárgyak találhatók. Az itt kiállított eszközök segítségével a látogatók pontos képet kaphatnak az ormánsági emberek nehéz, fáradságos munkájáról, mindenapjaikról. Az Ormánság Közösségi Ház új helyen és megújúlt épületben fogadja a kultúra iránt érdeklődőket. A Házban fórumok, klubfoglalkozások, körök, a helyi civil szervezetek összejövetelei zajlanak heti rendszerességgel. A közösségi Ház közművelődési feladatai továbbá az iskolarendszeren kívüli tanulási, oktatási lehetőségek megteremtése, különösen építve öntevékeny, önképző kezdeményezésekre, ízlésformáló csoportfoglalkozásokra. Sellye és az Ormánság tájegység hagyományainak gondozása, a helyi művelődési szokások ápolása, gazdagítása (néptánc, népzene, kórus, lakodalmi szokások, stb. felelevenítése). A nemzetiségi, kisebbségi kultúra ápolása, hagyományőrző és hagyományteremtő kezdeményezések támogatása. Közreműködés a tudományos és szakmai ismeretek terjesztésében, tanfolyamok szervezése meghatározott ismeretek átadása, készségek, képességek fejlesztése érdekében. A városi rendezvények megszervezésében kulcsfontosságú szerepvállalás; a műsorok, versenyek, kiállítások lebonyolítása, ill. koordinálása – szükség esetén külső segítők részvételével. Kiállítások berendezése, nyitva tartása. A helyi társadalom önszerveződő csoportjainak, egyesületeinek rendszeres találkozásaira, nagy létszámú rendezvényeinek a helyszín biztosítása. Kézműves foglalkozások működtetése gyermek és felnőtt érdeklődők számára. Pályázatok segítségével megvalósítható programok megszervezése, levezetése. A nagyterem, büfé, konyha, a kiállító terem bérbeadása.

Cím

Mátyás Király Utca 53
Sellye
7960

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 14:00

Telefonszám

0673/480-245

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény számára:

Megosztás