A római korban a közeli Gorsium a Balaton és a Velencei-tó között kereskedelmi utak fontos csomópontja volt. Ezen a területen keresztül vezettek a kereskedelmi utak a Móri-árkon és Veszprém környékén keresztül északra és nyugatra, délkeletre a Balkán-félszigetre, északkeletre a dunai átkelőhely felé (a mai Budapest területén), és végül a Balaton partjainál az Adria és Itália felé. A várost 972-ben
alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Szent István emelte Fehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építt***e a királyi bazilikát is (1003–1038). (A bazilika azonban egyházi és világi jelentősége ellenére nem volt székesegyház, mert István király Fehérváron nem alapított püspökséget, valószínűleg az egyházi és világi hatalom szétválasztásának szándékától vezérelve. A város egyházi jelentőségét a középkorban az itt működő tekintélyes társaskáptalan adta.) Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot. 1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek Fehérváron. A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. A 12. század fokozta Székesfehérvár jelentőségét. Megjelennek a Szent János-lovagok. Kolostorukat – a Sziget nyugati oldalán – még a század közepe táján kezdte építeni Martirius esztergomi érsek, de a befejezést III. Béla anyja, Eufrozina eszközölte (őt ide is temették). A konvent, mint hiteles hely országos szerepet vitt a magyar jogi élet lebonyolításában.A III. Béla által megalapított és az írásbeliség végzésével megbízott kancelláriának a megindulása is Székesfehérvárhoz kapcsolódik, amennyiben annak vezetői jobbára a székesfehérvári prépostok voltak. 1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát, mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja. A középkori romkert, nemzeti emlékhely
1242 tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A 13. század és a 15. század között az okmányok egy sor palota építéséről számolnak be. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan metszeten örökítették meg. A mohácsi csatát (1526) követően a város Szapolyai János és I. Ferdinánd harcában az előbbi mellé állt, s mellette egészen haláláig kitartott annak ellenére, hogy Révay Ferenc nádori helytartó mindent elkövetett, hogy Ferdinándnak nyerje meg. Ferdinánd még bizonyos Fejér megyei községeket is adományozott a városnak. 1543-ban Fehérvár is török kézre került. A város polgárai ugyanis megelégelve az ostromot, a Varkocs György várkapitány vezette kitörő csapatokat a városból kizárták és őket így az oszmánok lekaszabolták. A török hódoltság idején a város eredeti lakosságának nagy része elmenekült, helyükre jórészt délszláv lakosság költözött. Fehérvár templomainak egy részét dzsámivá alakították, többek között a Szent Anna kápolnát is. Az ekkor épült török fürdőnek ma már csak romjai láthatóak. A Szent Anna kápolna a bazilika szomszédságában. A késő gótika időszakában épült 1485 körül. A város egyetlen megmaradt gótikus épülete
A török igazgatási beosztás szerint a város a budai vilajet fehérvári szandzsákjának volt a székhelye. 1688-ig a város végig török kézen volt, eltekintve egyetlen évtől: A tizenöt éves háború során 1601-ben a várost átmenetileg sikerült visszafoglalni. Bár az ostromot átvészelte, mégis ekkor pusztult el a Szent István által építtetett, majd az Anjouk és később Mátyás által kibővíttetett pompás királyi bazilika amikor a tornyában tárolt puskapor felrobbant. A következő évi sikeres török ostrom idején esett fogságba a város alkapitánya, a kalandos életű Wathay Ferenc is. Az égő székesfehérvári bazilika. Miniatúra a Képes Krónikából
A török kiűzése után a kereskedők és iparosok külföldről jöttek, s az adminisztráció nyelve is német lett. A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa. század közepén nagyobb építkezések kezdődtek, például a ferences templom és rendház építése, a jezsuiták templomépületei. Középületek, barokk paloták és polgárházak épültek. 1777-ben Mária Terézia az egyik újonnan alapított püspökség székhelyévé t***e a várost. A püspöki palota a királyi bazilika egykori területének egy részére települt, építéséhez sokat felhasználtak a Szent István-féle templom kövei közül, amelynek utolsó még álló kápolnáját is ekkor bontották le. A belváros szerkezetét jelentősen megváltoztatta, hogy József nádor 1810-es látogatására készülve a budai kapu melletti bástyákat elbontották és ezzel megnyitották a Nádor-utcát, a mai Fő utcát. 1843-ban a város déli része tűzvész következtében teljesen elpusztult. A reformkori nemzeti öntudatra ébredés hatása olyan erős volt, hogy a túlnyomórészt német lakosság is fokozatosan beolvadt a magyarságba. 1848. március 15-én a fehérvári polgárság és fiatalság is csatlakozott a forradalomhoz. A forradalom és az azt követő szabadságharc leverése után az időközben óriásira nőtt Budapest árnyékában Fehérvár alig iparosított agrárvárossá vált. Gazdaságának fejlődése csak a vasút kiépülésével vett új lendületet. Előbb 1860-ban a Székesfehérvár-Újszőny-vasútvonalon, majd 1861-ben a Buda-Kanizsa-vasútvonalon indult meg a forgalom. A fellendülés bizonyítéka a korszakban épült - immár emeletes - lakó- és középületek sora. A királyi törvényszéknek, a megyei főügyészségnek és a fogháznak (ma Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) helyt adó épületkomplexum 1902-ben készült el. A két háború közötti időszakban egyrészt az 1938-as Szent István emlékévre való készülődés jegyében gyúrták át jelentősen a belváros arculatát, másrészt a háborús előkészületek miatt több nagyüzemet alapítottak, többek között a Videoton jogelődjét, a Vadásztölténygyárat. A II. világháború után erőltetett iparosítás következett. Többek között alumínium-hengerművet és motorjárműgyárat alapítottak. A város életében hosszú ideig az Ikarus autóbuszgyár és a Videoton rádió- és televíziógyár volt a legfontosabb munkáltató. Az 1945-ben még csak 35 ezer lakost számláló város lélekszáma az 1970-es évekre 100 ezerre nőtt. A középkori városfalakon kívül mindenütt nagy lakótelepek épültek, a belváros azonban megőrizte barokk karakterét. A legjelentősebb barokk épületek a székesegyház, a püspöki palota és a Városháza. Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai sok középkori maradványt tártak fel a város területén, amelyeket restauráltak és kiállítottak. A Romkertben találhatóak a román kori bazilika maradványai és I. István király szarkofágja a 11. századból.
