10/04/2026
Újabb sikeres Rósáné-pályázat ☀️🐶
Örömmel jelentjük, hogy megint történt valami – és működik is: a csákvári evangélikus gyülekezet napelemes rendszere most már nemcsak termeli az energiát, hanem el is tudja tenni későbbre.
Két darab energiatárolóval és egy okos vezérléssel bővült a rendszer, vagyis ha süt a nap, nemcsak örülünk neki, hanem félre is tudják tenni, és este felhasználni.
A fejlesztéshez 1 240 000 Ft-ot adtunk a RÓSÁNÉKATÉKA pályázaton keresztül, amit – szokás szerint – nem hirdetésre, nem kampányra, hanem működő dologra költöttünk el.
A projekt céljai:
kevesebb függés attól, hogy épp mennyi az áram ára holnap reggel,
több önállóság (igen, ez létezik),
és elsősorban környezetvédelem.
Ezek egyébként véletlenül pont egybeesnek a mi céljainkkal is: helyben megtermelt energia → helyben felhasználva → kevesebb kiszolgáltatottság → több józan ész.
Az energiatárolót át is adtuk, Paszicsnyek János bicskei MKKP-s képviselő jelenlétében (igen, ő az, aki nemcsak posztol, hanem néha csinál is dolgokat).
Külön tisztelet a közösségnek: közel félmillió forintnyi magánadomány is összegyűlt, mert úgy tűnik, ha van értelme valaminek, arra az emberek is adnak.
A nap eddig is sütött.
Most már legalább nem hagyjuk kárba veszni. 🌞