Mini Magyarország Szarvas

Mini Magyarország Szarvas Magyarország nevezetességei kicsiben egy helyen, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak és osztályoknak egyaránt kötelező országjáró program.
(554)

A Mini Magyarország makettpark az év 365 napján nyitva áll a látogatók előtt! Magyarország épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható a történelmi Magyarország közepén, Szarvason, a Mini Magyarországban. Hazánk egyetlen interaktív makettparkjában néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatják a látogatók. A Szarvasi Arborétumban, gyönyörű természeti k

örnyezetben található Mini Magyarországban több száz év történelme elevenedik meg a szemünk előtt. A többi más hangzó és mozgó makettépület mellett a szarvasi Mini Magyarországban található az ország leghosszabb szabadtéri makettvasút-hálózata is, amelyen a magyar vasúttörténet legszebb vonatai a látogatók által gombnyomásra irányíthatóan. Az ország legnagyobb arborétumában Magyarország nevezetességei gyerekbarát méretben egy helyen, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak és osztályoknak egyaránt kötelező „országjáró” program. Csoportoknak, igény szerint egyedi látogatóknak játékos kvíz kérdésekkel egybekötött szakvezetés igényelhető előre egyeztetett időpontban, 12.000 HUF / 1,5 óra áron. Információ: [email protected]

Jegyárak:
http://www.minimagyarorszag.hu/jegyek

3 éves kor alatt a belépés ingyenes. Bankkártya és SZÉP kártya elfogadó hely.

29/07/2026

✨ Te már láttad a Kecskeméti Cifrapalotát? Na és a makettjét? 🏛️

A Mini Magyarország Makettparkban ez is életre kel! 🤩 Ráadásul több mint **100 híres magyar épület** 🏰⛪🏟️ kicsinyített mását fedezheted fel egyetlen séta alatt. 🚶‍♀️🇭🇺

21/07/2026

🤭💒💍 Laci bácsi és a házassági évforduló....🇭🇺🏰 Neked milyen emlékek jutnak eszedbe a Mini Magyarország makettparkban sétálva? 🌳🚂 Oszd meg velünk kommentben! 💬❤️

13/07/2026

Nektek melyik makett tetszik a legjobban? 💬👇 Írjátok meg kommentben! ✍️

🚂 Egy hely, ahol az egész család – még a négylábú kedvencek is – jól érzik magukat! 🐶🇭🇺  Nálunk minden korosztály talál ...
10/07/2026

🚂 Egy hely, ahol az egész család – még a négylábú kedvencek is – jól érzik magukat! 🐶🇭🇺

Nálunk minden korosztály talál kedvére való programot:
🚆 mozgó kisvonatok és részletgazdag makettek,
🛝 játszótér a legkisebbeknek,
🛵 ingyenesen használható kismotorok, hogy a gyerekek még nagyobb élménnyel fedezhessék fel a parkot,
🐶 És ami a legjobb: a kutyusokat is szeretettel várjuk – természetesen ingyen!

🚌 Ha pedig Szarvast fedezitek fel, még egyszerűbb a látogatás: a városnéző kisbusz a Mini Magyarországnál is megáll, így kényelmesen beiktathatjátok a programba. Részletes infó és menetrend: https://visitszarvas.com/varosnezo-kisbusz/

📸 Készítsetek emlékezetes fotókat, fedezzétek fel Magyarország nevezetességeit egy különleges nézőpontból, és töltsetek el egy vidám napot az egész családdal!
📍 Mini Magyarország Makettpark – ahol a kicsiknek óriási élmény, a nagyoknak pedig nosztalgikus utazás vár.

Magyarország kicsiben. Élmény nagyban. - Mini Magyarország
📍 Cím: 5540 Szarvas, I. kk. 9.
🌐 Web: http://www.minimagyarorszag.hu/
📧 Mail: [email protected]
📲 Követed már⁉️
📸 instagram.com/minimagyarorszag_official/
🎵 tiktok.com/

20/06/2026
🎉 Kedves Kérdőívkitöltők! 🎉🙏 Hálásan köszönjük, hogy ennyien kitöltöttétek a kérdőívünket, és ezzel segítettétek munkánk...
16/06/2026

🎉 Kedves Kérdőívkitöltők! 🎉

🙏 Hálásan köszönjük, hogy ennyien kitöltöttétek a kérdőívünket, és ezzel segítettétek munkánkat!

🎁 Ígéretünkhöz hűen 4 szerencsés nyertest sorsoltunk a poszt megosztói között, akik családi belépőt és Mini Magyarország ajándékcsomagot nyertek! 🏆

🍀 És íme a nyertesek:

🥳 Szabóné Mariann
🥳 Izabella Nyisztor
🥳 Ildikó Faragóné Dékány
🥳 Zsemberi Hajnalka

📩 Kérjük, hogy üzenetben vegyétek fel velünk a kapcsolatot!

📝 Még nem töltötted ki a kérdőívünket? Ha szeretnéd segíteni munkánkat, az alábbi linken továbbra is van lehetőséged rá. 🙏 Köszönjük! https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfv9G_AR8D03fQwd7KvOGViT409s6Spq5UshU9XmQVXumGcwA/viewform

🏰 Várunk benneteket az év 365 napján!

‼️🌙Június 20-án szombaton, a Múzeumok Éjszakáján életre kel a Mini Magyarország Makettpark! Egy varázslatos este, lenyűgöző fényfestés és különleges hangulat vár minden látogatót. Ne maradjatok le! ✨

Bővebben a programról:
https://minimagyarorszag.hu/programok/

🎟️ Esemény:
https://www.facebook.com/events/2045641846306865?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22attachment%22%2C%22surface%22%3A%22newsfeed%22%7D]%2C%22ref_notif_type%22%3Anull%7D

ℹ️ Bővebb információ:
🏰 Mini Magyarország Makettpark
📍 5540 Szarvas, I. kk. 9.
🌐 www.minimagyarorszag.hu
📧 [email protected]
Szeretettel várunk minden érdeklődőt! ❤️

08/06/2026

🕍 Mini Magyarország, ahol az emlékek életre kelnek.⛪️

🥰Mindegy hány éves vagy, itt a helyed! 🥰

🎉 Nyerj Mini Magyarország Élménycsomagot a Rádió 1-gyel! 🎉Egész héten érdemes a Rádió 1-et hallgatni a 90,4 és 104 MHz-e...
01/06/2026

🎉 Nyerj Mini Magyarország Élménycsomagot a Rádió 1-gyel! 🎉

Egész héten érdemes a Rádió 1-et hallgatni a 90,4 és 104 MHz-es frekvenciákon, mert hétfőtől péntekig minden nap egy 35 000 Ft értékű Mini Magyarország Élménycsomag talál gazdára! 🚂🏰

✨ Fedezd fel Magyarország ikonikus épületeit egy helyen!
✨ Interaktív élmények kicsiknek és nagyoknak!
✨ Tökéletes családi program Szarvason!

📻 Hallgasd a Rádió 1-et minden nap, figyeld a játékot, legyél a 10. telefonáló, mondd a szlogent és lehet, hogy te leszel a szerencsés nyertes!

📍 Magyarország kicsiben. Élmény nagyban. - Mini Magyarország

🚂🇭🇺

Cím

Arborétum
Szarvas
5540

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 18:00
Kedd 08:00 - 18:00
Szerda 08:00 - 18:00
Csütörtök 08:00 - 18:00
Péntek 08:00 - 18:00
Szombat 08:00 - 18:00
Vasárnap 08:00 - 18:00

Telefonszám

+3666312344

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Mini Magyarország Szarvas új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Mini Magyarország Szarvas számára:

Parancsikonok

Megosztás