25/06/2026
🏆 Nagy örömmel számolunk be róla, hogy Szentendre Város Egészségügyi Intézményei hagyományteremtő szándékkal megalapította a SZEI Ösztöndíjat, amelyet idén első alkalommal adhattunk át!
🎓 A pályázatra olyan 11. évfolyamos tanulók jelentkezhettek, akik kiemelkedően teljesítenek a természettudományok terén, és az egészségügyi pálya felé orientálódnak.
🤝 Idén két nagyszerű diák nyújtotta be a legígéretesebb pályázatot:
✨ Nagy Johanna – Szentendrei Református Gimnázium
✨ Nagy Lujza Heidi – Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium
A 100-100 ezer forintos pénzjutalommal járó elismerést a SZEI képviseletében Losonczy Zsuzsanna és Dublinszki-Boda Péter adta át a díjazottaknak.
❤️ Rendkívül büszkék vagyunk, hogy támogathatjuk a jövő egészségügyi dolgozóit! Reméljük, hogy a tanulmányaik befejezése és a pályaválasztásuk után kollégaként is köszönthetjük majd őket, és erősíteni fogják intézményünk csapatát!
🩺📚 Szívből gratulálunk Johannának és Lujza Heidinek az elismeréshez, és sok sikert kívánunk nekik a jövőbeni tanulmányaikhoz!