A festői szépségű kisközség Bajától délnyugatra fekszik, a Szeremlei Dunának vagy Sugovicának is nevezett Holt-Duna-ág mellett. Történelme folyamán több megyéhez is tartozott, 1950 óta Bács-Kiskun része. Már a bronzkorban is éltek itt emberek, ezt ékesen bizonyítja a falu alatt talált bronzkori urnatemető. A vidéket a honfoglaláskor Botond törzse szállta meg, majd a besenyők települtek a környékre
a XII. Középkori oklevelek tanusítják, hogy a falut Szent László királyunk 1093-ban a bátai apátságnak adományozta. Szeremle neve - írásmódját tekintve vagy húszféle változat ismeretes, mint pl. Zeremlyan, Zeremlian, Seremlyen stb. – okiratban először 1323-ban fordul elő. A XIV-XV. századból rengeteg adat maradt fenn róla a Zichy-okmánytár 89 oklevelében, melyek határvitákból származó földesúri hatalmaskodásokról, határperekről szólnak. Ebben az időben Szeremle mezővárosi kiváltságokkal rendelkezett, és szabad királyi városi rangot viselt. (Nagyobb és gazdaságilag jelentősebb település volt, mint pl. Baja.) Vásártartási jo
A lakossága a mohácsi vészig római katolikus volt, mely a reformáció kezdetekor – feltehetően egységesen – a református hitre tért át. A római katolikusok ismételten csak 1870 után kezdtek betelepülni. A falu népe a török hódoltság kezdetén a Duna jobb partjára költözött, majd – további négyszeri helyváltoztatás után – 1773-ban tért vissza első és egyben jelenlegi helyére. Érdekes, hogy a XVII. századi térképek szerint Szeremle még a Duna jobb partján helyezkedett el és 1830-ig az Öreg-Duna partján, s csak 1870-től találjuk a szeremlei mellékág mellett. (Nem a község, a Duna költözött ez esetben.) A község gazdasági életére a Dunaszabályozás és az árvízmentesítés volt a legnagyobb hatással, melynek következtében a lakosság kiterjedt és mezőgazdasági művelésre alkalmas határhoz jutott. Ez volt azután az alapja Szeremle szorgalmas népe jólétének.
