Tatai Helytörténeti Egyesület

06/06/2026

A SAJTÓ IS MEGÍRTA - TATAI LEVÉL 1948-ból (folytatás) Sajátos hangvételű tudósítás az 1948-as "demokratikus" Tatáról, a várról és környezetéről - nem szabad minden részletét elhinni, de a kor általános képének megrajzolására egy remek írás:

"Díszbokrokkal szegélyezett sétányokon, a csöndes tóparton és öreg fák között jutok a várhoz, ahol valamikor Zsigmond tárgyalt a velencei követekkel, ahol Mátyás lakott, s ahol II. Ulászló élt, mikor a pestis elől udvartartásával „a kristályos vizek városába” menekült. Ámulva állok meg, lábam szinte beleragad a rozsdás avarba. Ez egyetlen megmaradt középkori palotánk. Tökéletesen ép. „Megnézhetem?” – kérdem a gondnoktól. „Tessék” – feleli, a napokban fejezték be a meszelést. A sárkányfejes feljáraton át lépek be az első terembe, ahol asztalosok dolgoznak, a padlót gyalulják és új ablakkereteket készítenek a mellékhelyiségek száméra. „Pestről? Bélyeggyűjtő?” – kérdik. Zavarba jövök, nevetnek: „Mert járják ám a pestiek a padlást, régi bélyegek után kutatnak.”
Megindulok a hűvös termeken. Hófehér falak, frissen gyalult deszkapadló. A mennyezeteken gót díszítések, a csúcsíves ablakokról egyetlen kődarab sem hiányzik. Kinézek a lőréseken, járom a csigalépcsőket, felmegyek a toronyszobába, előttem elvész a messzeségbe a hatszáz holdas halastó. A vár előtt virággal borított emlékmű: „Népek szabadságáért vívott harcban mártírhalált halt ifjak emlékére.” Az egyik teremfalon két verssor: „Lantom, kardom, Tiéd, óh, szabadság.” Nyárig itt tanultak a SZIT vezetőképző tanfolyamának hallgatói, ősszel egyik honvédségi iskolánk költözik ide. Egy vasajtón benézek a padlásra is, kiemelek egy szál papírlapot a törmelékek közül: „Számla. Nagy Méltóságú Gróf Eszterházy Miklós úr részére. Birghtuellnek egy zsakett készítése 8 forint, Birghtuellnek egy lovagló nadrág készítése 5 forint 50. Schlégl József, Tata. 1894.” Birghtuell, Birghtuell, ki voltál? A pinceajtó előtt középkori páncél hever a földön, a pinceajtóban apróbetűs kis füzetet találok: A vezetőképző tanfolyam hallgatója, Teselmayer Erzsébet, Nyíregyháza. „Dózsa népe vár rád a várt jutalom, Zsivány népség meg nem állít utadon.” A Nagy Méltóságú Gróf jut eszembe és Birghtuell zsakettje.
Mi lett az Esterházy birodalom uraival?
Erre már nem a várban kapok feleletet, hanem a Váralja 2. alatt, ahol két szobában a hitbizomány vagyonkezelősége dolgozik. Esterházy Ferenc tizenöt esztendővel ezelőtt meghalt. Özvegye, Zichy Mária 1944-ben Ausztriába költözött, azóta ott lakik. Fiúk, Esterházy Miklós katona volt, a hadifogságból 1946-ban tért haza, azóta Magyarországon él. A hitbizomány 23 ezer hold földjét szétosztották a volt zsellérek, cselédek és földnélküli szegény magyarok között, az uradalom téglagyárát államosították. A család tulajdonában a pezsgőgyár és néhány ház maradt. S hogy mi lett a híres tatai levéltárral, fegyvertárral és halastóval?
A halastó (hatszáz hold) a magyar állam tulajdona lett, a Tó- és Nádgazdaság évente egyszer leereszti a tó vizét és az anyaállatokon kívül kifogja a halállományt. Most tizenkét vágón halat fogtak. A tatai családi levéltárat a harcok idején leólmozott benzines hordókban a baji nagypincében rejtették el a németek elől. Ez megmaradt s a felszabadulás után az Országos Levéltár tulajdona lett. Nem így a fegyvertár, Magyarország leghíresebb középkori fegyvergyűjteménye, amelyet a tatai várból az oda beszálláson SS-katonák elraboltak. A gyűjteményt a németországi magyar javak hazahozatali hivatala eddig nem tudta megtalálni. A tatai várban őrizték Mátyás ágyát és szekrényét. Mikor a német katonák odaköltöztek, még megvolt. Mikor távoztak, már nem. Az Esterházy könyvtár nagyrészt megmaradt, darabjaiból most állítják fel Tata város nyilvános könyvtárát. A híres díszparkot először a Nemzeti Színház kapta meg, később az Országos Sporthivatal, amely már építi az edzőpályákat. Tata a magyar sportolók paradicsoma lesz.
Mikor leszáll az este, újra felsétálok a várba. Nagy csend van. A várbeli iparosok, munkások, altisztek, nyugdíjasok már kilenckor alszanak. A halászok még dolgoznak villanyfény mellett, különben már minden ablakszemben kihunyt a világosság. Nagy nyugodalom van. Még hazajáró lelket sem látok bánatosan kóborolni a várfokon, csak egyetlen méla zörej üti meg fülem. Az esti szél játszik az öreg vár falánál a középkori páncél rozsdája között."

Ruffy Péter

Híradó 1948.XI.12.

Kép forrása: Fortepan
Képszám: 270134
Fotó adományozó: Vozárik Edit

05/06/2026

PATARA - Ma megkezdődik a „Tatai Patara 1597” törökkori történelmi fesztivál, ami a hétvégén várja a látogatókat az Öreg-tó partján! Reméljük szép időnk lesz.😇

05/06/2026

Tatai vízimalmok 9. - A Pötörke-malom eredetileg kallómalomnak épült, első bérlője a tatai csapó céh volt. Közelében állt a festőház, emiatt a céh főként a festett szöveteket kallatta benne. Első ismert neve is Festő-kalló volt. Bővítésére és lisztőrlő malommá történő átalakítására Muraközy István molnármester kötött szerződést az
Esterházy-uradalommal. 1803-ban újabb modernizálást hajtott rajta végre akkori bérlője, Pötörke Mihály, akiről később a nevét is kapta.
Jellegzetessége, hogy a tatai malmok közül egyedül ennek a vízikerekei fölé épült boltíves kerékház.
Az uradalom életében is hosszú ideig játszott megkülönböztetett szerepet. Az úriszék megszüntetéséig a földesúri börtönben raboskodók számára, a Tóvárosi-malom mellett, ebben a malomban darálták a kenyérhez valót. Az uradalmi sörgyár megszüntetéséig malátafeldolgozást is végeztek benne.
Utolsó bérlője Csontos Béla molnármester volt, aki a malmot 1947-ben megvásárolta. Röviddel ezután került sor államosítására, melynek következtében raktárt rendeztek be épületében. Teljes
felújítását követően, 1975-ben, az Országos Műemlékfelügyelőség alakított ki benne területi irodát és alkotóházat.

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép forrása: Fortepan
Képszám: 72183
Fotó adományozó: Lissák Tivadar

03/06/2026

A SAJTÓ IS MEGÍRTA - Sajátos hangvételű tudósítás az 1948-as "demokratikus" Tatáról, a várról és környezetéről - nem szabad minden részletét elhinni, de a kor általános képének megrajzolására egy remek írás:

"TATAI LEVÉL a szomorúfűzekről, a hatszázholdas halastóról, Birghtuell régi zsakettjéről és egyetlen megmaradt középkori várunkról, ahol vezetőképző iskola működik… (Kiküldött munkatársunktól)

Gorkij két szava bujkál bennem … „gyönyörű szomorúság” árad ebből a tájból, ahogy messziről elnézem. A halastó homokzátonyain sirályok zsonganak, aztán valami égi intésre vijjogva rebbennek szerteszét. Az öreg várfalak elmosódnak a novemberi délelőtt remegésében, Mátyás várkastélya beleolvad a szép messzeségbe s a szomorúfűz a várfok alatt olyan bánatos és árva, mint fátyolos özvegyek meleg és párás szeme. És ez a novemberi szél, amely a nyárfákat cibálja! A varjak, amelyek itt kárálnak a táj felett és a darvak, amelyek messze szállnak és időnként ijedt üzeneteket küldenek a föld felé...
De ahogy közelítek, a „gyönyörű szomorúság” úgy oszlik el; a táj megtelik a munka szép ízeivel és meleg illatával. A bástya alatt kerékpáros postás kanyarog és derűs nótát fütyül; a várudvaron serényen gyalulják a friss ablakkereteket, a sóhajok hídjain pöttyös lábszárú kislányok trappolnak az iskola felé és a vízparton egy gumicsizmás halászlegény elkiáltja magát: „Mozgás, méltóságos úr! Mehet a kettes!” A kettes halakkal színültig megtelt csille, amely iparvágányon fut, a méltóságos úr meg egy másik halászlegény; gumikötényével nekifeszül a csillének és megindul a várfalak felé. A dézsákból és kosarakból meredt szemű potykák néznek felém, bajszos harcsák, vékony keszegek, a mázsa mellett vörösarcú halászmester áll és a náddal fedett halászkunyhó körül gyerekek fekszenek a hideg földön és valami szép, szent ámulással, nézik a felnőtteket.
Kilenc óra, oszlik a köd, a párás égen át kibukik a nap. Elindulok a kastély felé. A volt Esterházy-birodalom „fővárosába” háborítatlanul lépek be. Átsétálok a vízárok fölé emelt kőhídon. A várkapu tárva-nyitva; senki sem kérdi, mit akarok? Valamikor itt fújták meg a heroldok a fanfárokat, amikor hintáján megérkezett a hitbizomány ura. A heroldok régóta meghaltak, a fanfárok valami menekülő SS hátizsákjában vándoroltak el. A lovászmesterek, gazdatisztek, komornyikok még itt laknak a kis házakban; az üresen maradt lakásokban meg a beutalt tatai szegényemberek. Egy kis házon, amely nyárfák és tölgyek közé ékelődött, egy orvos tábláját látom; egy középkori, röneszánsz faház kapuján meg öregember igyekszik befelé – talyicskán hozott az erdőből három hasáb fát. A tóparton és a díszparkban, ahol valamikor a Háry János és a Tóparti látomás filmfelvételei készültek, piacra siető munkásasszonyokkal találkozom, a grófi kastélyon pedig ezt a táblát olvasom: Állami Kórház
Sólyom Márton bácsi, községi altiszt, mindjárt el is igazít; elmondja, hogy a barokk kastély a múlt században épült, itt lakott a grófi család, a felszabadulás után pedig a Lipótmező ápoltjai kerültek ide. Mindjárt be is kísér a gondnokhoz; ő meséli el, hogy a kórházban 77 elmebeteget kezelnek s ezeknek nagyrésze „munkásbeteg”, aki már dolgozik, seper, takarít, fát vág és a konyhán krumplit pucol. Tíz férfi van köztük, a többi nő.
„Sok baj van velük?” – kérdem.
– „Alig” – hangzik a válasz, – csendes betegek ezek, csak az volt nehéz, mikor teherautókon a Lipótmezőről ideszállították őket.”
– „S a kastély?”
– „Teljesen ép maradt”."

Híradó 1948.XI.12.

Folytatás következik...

Kép forrása: Fortepan
Képszám: 270103
Fotó adományozó: Vozárik Edit

02/06/2026

Tatai vízimalmok 8. - A Tóvárosi-malom az Öreg- és a Hámor-kalló mellett álló malomépület, ami egy középkori malomhelyen épült. A 17. század végén birtokosai zálogba adták, amiből a tatai uradalmat megvásárló gróf Esterházy család váltotta meg a 18. század végén. Bár Tata település tóvárosi városrészén több vízimalom is működött, egyedül ezt a malmot nevezik Tóvárosi-malomnak, utalva arra, hogy a település közszükségleteit is ellátta.
Működése idején bérlői többször váltották egymást, jelentős modernizálására a 19. század első évtizedében, majd az 1850-es években került sor. Gépeit három felülcsapott vízikerék hajtotta. Belső őrlőszerszámait keveset újították, így hosszú ideig csak terménydarálást végeztek benne. Ebben a malomban őrölték a tatai sörházban feldolgozott malátát is. Ez különös figyelmet követelte a molnártól, valamint a rend fenntartását is, hiszen a maláta és a gabona az őrlések során nem keveredhetett egymással.
A második világháború előtt Czégényi Antal molnármester végezte el jelentős modernizálását, később meg is vásárolta az épületet. Néhány évre rá azonban államosították, és malomként végleg megszűnt működni.

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép forrása: Fortepan
Képszám: 292972
Fotó adományozó: Kenderessy Tibor

31/05/2026

Tatai vízimalmok 7. - A Hámor-kallómalom a nevét a helyén működő vashámorról kapta, melyet az 1740-es évek elején szüntettek meg.
Kallómalommá való átalakítása a tatai csapó céh kérésére történt. Gépeit kezdetben négy vízikerék működtette, emiatt többször nevezték nagy pokróc-posztó-kallónak is, hiszen ez a malom volt a település legnagyobb kallómalma. Az épület közelében működött az Esterházy gróf által alapított posztómanufaktúra, melynek ellátásában ennek a kallómalomnak volt a legkomolyabb szerepe. Egy átépítés következtében a 18. század végén már csak két vízikerék működtette, és a szomszédos Öreg-kallóval kezelték együtt.
1849 körül Kromi János posztósmester vette bérbe a mellette álló lakással és gyapjúfeldolgozó műhelyt létesített, amelyben a kártoló- és fonógépeket is vízikerék segítségével működtette. Később Deutsch Ignác hozott itt létre gyapjúmosó műhelyt, ahol elsősorban a honvédség megrendeléseit teljesítette. A 19. század végén az uradalom gépműhelyt rendezett be az épületben. Vízikereke ekkor állt utoljára szolgálatban, ezt követően leszerelésre került.
A műhely megszüntetése után hivatali lakásnak használták, majd 1942-ben falai között nyílt meg az Idegenforgalmi Hivatal turistaszállója. Napjainkban a Malom és Kacsa étterem és szálloda része.

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép forrása: Kuny Domokos Múzeum Történeti Gyűjtemény
https://hu.museum-digital.org/object/1060617

30/05/2026

2026. május 31-én, 16 órai kezdettel, a Magyar Hősök Emlékünnepén a 100 éves emlékműnél – melynek környezete ebből az alkalomból megújul – tartott megemlékezéssel rójuk le tiszteletünket az első világháborús hősök és a szobrot állító közösség előtt, melyre ezúton hívjuk Önöket és családjukat!

100 éves a tatai első világháborús hősi emlékmű – Troykó Béla főszolgabíró, a szoborbizottság elnöke 1926. május 4-én jelentette be a testület előtt, hogy a hősi szobor elkészült és felállításra került. Az ünnepélyes szoboravató megrendezésére ekkor a községi elöljáróságot és a szoborállítási bizottságot kérték fel. A leleplezés időpontját a Hősök Emlékünnepére, május 30-ra időzítették, délelőtt 10 órai kezdettel.
1926. május 30-án reggel 9 órakor a tatai városháza előtt gyülekeztek a képviselők, tisztviselők és a csendőrtisztek. A társaság fogatokon és hintókon indult el a vasútállomásra József főherceg fogadására, aki 10 órára ért az állomáshoz a kíséretével. Itt Palkovics László alispán köszöntötte, majd egy díszfogatra átszállt és lovas bandérium kísérettel az ünnepély helyszínére hajtattak. Fél órával később érkezett meg Raits Károly altábornagy, körletparancsnok, aki Horthy Miklós kormányzót képviselte az eseményen. Őt Huszár Aladár főispán fogadta, s a lovas bandérium kíséretében ők is hintón indultak a szoboravatás helyszínére.
A testületek, hivatalok és a katonaság menetét a díszszázad felvonulása követte. Utánuk jöttek a vitézek és a leventék. A tóvárosi polgári leányiskola növendékei virágkoszorúval vettek részt a felvonuláson. A kórus a tábori oltárnál balra felállított harmóniumnál foglalta el helyét. A tribünön az elesettek hozzátartozói, az édesanyák és az özvegyek foglaltak helyet.
Az ünnepség tábori misével vette kezdetét, amelyet Klotz Ignác tatai esperes-plébános celebrált. Ezután az egyesített dalárda a „könnyeztető magyar Miatyánkot”, a Hiszekegy-et énekelte, majd Troykó Béla főszolgabíró emelkedett szólásra és beszéde végén felkérte Habsburg József főherceget, hogy leplezze le az emlékművet. A főherceg felállt az emelvényre és „Hulljon le a lepel!” felkiáltásra az utolsó leheletével is harca szólító kürtös alakja tűnt fel, amikor megkondultak a Szent Kereszt templom harangjai. Ezután következett a főherceg ünnepi beszéde.
A szobrot Herczegh Dániel bíró vette át. Beszédét a koszorúzás hosszú sora követte. A koszorúk elhelyezése közben a dalárda megható énekeket énekelt, majd az ünnepség zárásaként a gyászoló közönség a Himnuszt énekelte. A díszszázad és különböző alakulatok a főherceg előtt elvonulva hagyták el a teret.
Az ünnepség után díszebéd volt az Esterházy-szállóban. Az üzemeltető, Noll Miklós nagyon színvonalas ételekkel készült, minden nagy körültekintéssel volt megszervezve. Az első köszöntőt Huszár főispán mondta Horthy kormányzóra, majd dr. Bogya János nemzetgyűlési képviselő köszöntötte a főherceget. József főherceg köszönetét fejezte ki a szíves meghívásért és a színvonalas szervezőmunkáért, majd hosszas beszélgetés után a délutáni órákban elhagyta Tóvárost. Így végződött 100 évvel ezelőtt, 1926. május 30-án a hősi emlékmű ünnepi felavatása.

2026. május 31-én, 16 órai kezdettel, a Magyar Hősök Emlékünnepén a 100 éves emlékműnél – melynek környezete ebből az alkalomból megújul – tartott megemlékezéssel rójuk le tiszteletünket az első világháborús hősök és a szobrot állító közösség előtt, melyre ezúton hívjuk Önöket és családjukat!

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép: Hessky Iván: A koszorúkkal övezett tatai hősök szobra (magántulajdon)

29/05/2026

2026. május 31-én, 16 órai kezdettel, a Magyar Hősök Emlékünnepén a 100 éves emlékműnél – melynek környezete ebből az alkalomból megújul – tartott megemlékezéssel rójuk le tiszteletünket az első világháborús hősök és a szobrot állító közösség előtt, melyre ezúton hívjuk Önöket és családjukat!

100 éves a tatai első világháborús hősi emlékmű – Elismerésre méltó kezdeményezés volt, hogy az emlékművet Tata és Tóváros közösen állítja fel, sőt megállapodás született arról is, hogy a Nagy-tó partján, az Esterházy-uradalom területén történjen az elhelyezése. A háború után a hősök emlékének megörökítése azonban a két település közös ügyeként nem jutott előrébb a megvalósítás útján. Mivel nem találtak mindkét település számára elfogadható helyet, 1925-ben a két község elöljárósága tudomásul vette, hogy külön-külön fognak szobrot állítani. Tatán ezt követően meglehetősen gyors ütemben kezdődött el a szobor „ércbe öntése”.
A bronzból készült szobor öntését Ficzek Károly, budapesti szobor-, mű-, és ércöntő végezte. A szobor talapzata a Dunántúli Mész-, Tégla-, és Kőipari Rt. dunaalmási telepén készült, almási mészkőből. Az egyéb felmerülő beton-, és cementmunkákat Szádeczky József tatai kőművesmester végezte el, a hősi halottak neveit Gombkötő Gyula helybeli kőfaragó véste be. A szobrot akkor övező kerítést Kaszán János lakatosmester készítette, a parkírozás pedig Nagy Ferenc, nyugdíjas uradalmi főkertész munkája volt. A talapzathoz szükséges földet a tatai gazdák díjazás nélkül hordták a helyszínre. A szobor bekerülési összköltsége az 1926-os gazdasági helyzetre tekintettel mintegy 195 millió koronát tett ki.
Az emlékmű ünnepélyes felavatására 100 évvel ezelőtt, emelkedett körülmények között, nagy tömeget megmozgató, vármegyei szintű emlékünnep keretében került sor 1926. május 30-án, a Hősök Emlékünnepén.

2026. május 31-én, 16 órai kezdettel, a Magyar Hősök Emlékünnepén a 100 éves emlékműnél – melynek környezete ebből az alkalomból megújul – tartott megemlékezéssel rójuk le tiszteletünket az első világháborús hősök és a szobrot állító közösség előtt, melyre ezúton hívjuk Önöket és családjukat!

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép forrása: Kuny Domokos Múzeum, Történeti Gyűjtemény

29/05/2026

Tatai vízimalmok 6. - Öreg-kallómalom. A 18. század első felében a tatai Angolkert területén fakadó források közvetlenül az Öreg-tó medrébe ömlöttek. Az 1740-es évek végén elvégzett mérnöki munkáknak köszönhetően épült ki az a csatornameder, amely a tó partjával párhuzamosan halad, s mellette több malomépület is létesült. A tóba való vízbefolyást megszüntetve egy sziget képződött a Tóvárosi-malom és a Hámor-kalló között, ahol az Esterházy-uradalom az 1760–1770-es években építtette fel az Öreg-kallómalom épületét.
A szomszédos vashámorból átalakított kallómalom és az Öreg-kalló a 18. század végén egymás részévé váltak, összesen négy vízikerék hajtotta meg azokat a kalapácsos szerszámokat, melyek a szövetek kallatását, tömörítését végezték. Az Öreg-kallót kezdetben a tatai csapó céh, majd a 19. század közepétől a posztós céh bérelte és használta.
Megszűnésére a 19. század végén került sor. Az Esterházy-uradalom ezt követően ipari célokra használta az épületet, majd 1927-ben Kiss József tóvárosi asztalosmester vette bérbe, vízienergiával működő asztalosműhelyt rendezett itt be, emeletén pedig lakást alakított ki. A második világháborút követően a műhely megszűnt, hosszú ideig lakásként használták. Napjainkban a Malom és Kacsa étterem és szálloda része.

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép forrása: Kuny Domokos Múzeum Történeti Gyűjtemény
https://hu.museum-digital.org/object/1060925

28/05/2026

A magyar hősök emlékünnepe és a tatai első világháborús hősi emlékmű felavatásának 100. évfordulója alkalmából szervez megemlékezést Tata Város Önkormányzata, a Kuny Domokos Múzeum és a Tatai Helytörténeti Egyesület május 31-én 16:00 órától a Hősök terén.

100 éves a tatai első világháborús hősi emlékmű – 1926. május 30-án, a magyar Hősök Emlékünnepén avatták fel ünnepélyes keretek között az akkori Erzsébet téren, ma Hősök tere, az első világháborúban életüket vesztett katonák tiszteletére emelt emlékművet.
A 100 éves hősi szobor felállításának a gondolata egészen a „Nagy Háború” első évére vezethető vissza, és tulajdonképpen sárói Szabó Lajos alezredes, a magyar királyi 31. honvéd gyalogezred tóvárosi zászlóaljparancsnokának hősi halálával indult el a megvalósítás útján. A nemes cél érdekében a helyi elöljáróság 1916-ban „Honvéd Emlékmű Bizottság”-ot alakított, amely ettől kezdve hivatalos keretek között intézte a szoborállítás ügyét.
A műalkotás elkészítésére felsőeőri Fülöp Elemér szobrászművészt, segédszolgálatra beosztott katonát kérték fel, aki ezidőben a tatai katonai kórházában lábadozott. A művész az emlékmű témájának egy fekvő helyzetben ábrázolt honvéd kürtöst álmodott meg. A szobor modellje, majd életnagyságú gipszmintája a kegyesrendi reálgimnázium egyik műteremnek berendezett szobájában valójában már a háború alatt elkészült.
A világháború végének közeledtével a megvalósítás azonban lassú fordulatot vett, a tanácsköztársaság időszakával egészen megállt. Ezt követően még 6 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az emlékmű ma ismert formájában és jelenlegi helyén elkészülhessen.

2026. május 31-én, 16 órai kezdettel, a Magyar Hősök Emlékünnepén a 100 éves emlékműnél – melynek környezete ebből az alkalomból megújul – tartott megemlékezéssel rójuk le tiszteletünket az első világháborús hősök és a szobrot állító közösség előtt, melyre ezúton hívjuk Önöket és családjukat!

Szöveg: Stegmayer Máté
Kép forrása: Mire a falevelek lehullanak… Tata és Tóváros az első világháborúban, 383.o.