József Attila Könyvtár Tatabánya

József Attila Könyvtár Tatabánya A tatabányai (Komárom-Esztergom megye) József Attila Könyvtár hivatalos facebook oldala. Tisztelt Könyvtárlátogatók! Szeretettel várjuk Önöket!

A József Attila Megyei és Városi Könyvtár, Tatabánya Megyei Jogú Város közművelődési intézménye közel 300 ezer könyvtári egységet (könyv, újság, folyóirat, kézirat, aprónyomtatvány, hanglemez, hangoskönyv, mikrofilm, kazetta, CD-lemez, stb.) rendszerez, őriz, tár fel, s bocsát az érdeklődők rendelkezésére. Intézményünkben évente több mint 100 ezer a látogatások száma (a Fő téri könyvtár hetente 48

órát tart nyitva). Ezen túlmenően az egész megyére kiterjedő szolgáltatások sokaságát is végezzük (többek között a kis települések könyvtárainak szakmai segítését, a szakmai képzést és továbbképzést, a könyvtárközi kölcsönzést, a nemzetiségi anyanyelvi kultúra ápolását stb.). A megyei és városi könyvtár több funkciós intézmény: a hagyományos és mindennapos könyvtári tevékenységek mellett jelentős egyéb közművelődési, valamint kiadói tevékenységet is folytat. Másfelől: a rendelkezésre álló és évről évre bővülő számítógépes adatbázisok segítségével - lassan ugyan, de koncepciózusan - új perspektívát kezd nyitni a regionális általános információs központ mint funkció teljesítésének az irányába is. Mi, könyvtárosok azt szeretnénk, hogy a szolgáltatásaink igénybevétele épp oly természetes és mindennapos jelenség legyen bárki számára, mint például a vásárlás vagy bármilyen más ügyintézés vagy éppen kikapcsolódás. Jól felkészült szakembergárdánk és kisegítő személyzetünk mindent megtesz annak érdekében, hogy gyors, pontos és udvarias szolgáltatásainkkal minél több tatabányai és Komárom-Esztergom megyei lakost juttassunk megfelelő információkhoz, illetőleg művelődési és tanulási lehetőségekhez. A József Attila Megyei és Városi Könyvtár olvasószolgálata

📔 A József Attilla Könyvtár szeretettel várja kedves érdeklődőket Vincze Petronella restaurátor kézműves foglalkozására....
02/06/2026

📔 A József Attilla Könyvtár szeretettel várja kedves érdeklődőket Vincze Petronella restaurátor kézműves foglalkozására.
Készítsen el velünk egy praktikus fotóalbumot a legjobb nyári képeihez!
Minialbum-készítő workshop 2026. június 12-én, pénteken délután 16:30 órától a TMJV József Attila Könyvtárban!
ALKOSSUNK EGYÜTT VINCZE PETRONELLÁVAL!
Nyisssssssz-nyassssssz, sittttty-sutttty, s már jöhet is a kitt és katt!
Hawaii – Dizsi – Napfény
A részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálini a könyvtár honlapján lehet.
Ára 1 000,- Ft/fő, melyet érkezéskor a pultnál kérjük szépen rendezni!
Várjuk szeretettel!

Helyszín: József Attila Könyvtár, tatabánya Fő tér 2.
Időpont: 2026. június 12., péntek 16:30

✒️ A nap verse – Radnóti Miklós: JúniusNézz csak körül, most dél van és csodát látsz,az ég derűs, nincs homlokán redő,ut...
01/06/2026

✒️ A nap verse – Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Kép: Radnóti Miklós 1934-ben szegedi Bokor utcai albérlet előtt. Fotó: Müller Miklós

✒️ A nap verse – Kovács András Ferenc: És Christophorus énekeltvinnélek át a mély vizennyakamban ülnél vállamonsegíts va...
31/05/2026

✒️ A nap verse – Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt

vinnélek át a mély vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vad árba szállanom
vinnélek át a mély vizen
mint csillagot nagy éj viszen
mint szél nyaraknak illatát
miként rügyecskét ringat ág
hordozlak mint a fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a gyors vizen
mint mindenséget sors viszen
miként rügyecskét ringat át
halálom rajtad villan át
ha gyermek még a fájdalom
vinnélek át a mély vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a mély vizen
mint szívverést ha vér viszen
miként rügyecskét ringat ág
ha semmiségbe illan át
a súly a sodró fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vétkemtõl válanom
vinnélek át a gyors vizen
mint teljességet torz viszen
úgy hordanálak vállamon
ringatva mint a fájdalom
miként rügyecskét ringat ág
mint szél a széna illatát
vak űr szülötte csillagát

📖 A Tájoló könyvklubban havonta találkoznak egymással a könyveket és az olvasást szerető tagok, és kötetlen beszélgetés ...
30/05/2026

📖 A Tájoló könyvklubban havonta találkoznak egymással a könyveket és az olvasást szerető tagok, és kötetlen beszélgetés formájában cserélik ki gondolataikat az aktuálisan kiválasztott szépirodalmi műről.

Könyvklubunk minden érdeklődő előtt nyitva áll, szeretettel várjuk régi és új tagjainkat. Jelentkezés: https://forms.gle/aE5Fw8oqg3wE5gga9

Következő találkozónk időpontja 2026. június 12., péntek 16 óra.

30/05/2026

🎈 2025-ben új fejezet nyílt gyermekrészlegünk életében: saját nevet kapott a KisBalázs Gyerekkönyvtár, amelyhez egy új logó is készült. Olvasó-palánta pályázatunk során 101 gyermek olvasott velünk hónapokon keresztül.

Galériánkon Szabó Károly, Pardaviné Horváth Zsuzsanna, Jeszenszky Tibor, Szabó János, Harmos Csilla és Fehér Tamás kiállítását láthatták az érdeklődők. Az év során vendégünk volt többek között Závada Pál, Szántó Dániel, Eszes Rita és Erdei Zsolt.

📌 2025-ben könyvtárunk elnyerte a Családbarát Munkahely címet is.

Szülinapi hetünk utolsó napja... Csikung már lezajlott a parkban, növénydoktorunk valamint a növény - és magcserebere 12...
30/05/2026

Szülinapi hetünk utolsó napja...
Csikung már lezajlott a parkban, növénydoktorunk valamint a növény - és magcserebere 12 óráig elérhető. 13 óráig a szabadulószoba is használható, társasozni pedig 17 óráig lehet!

🔎 Az ünnepi rendezvénysorozat alkalmából ajándékönyv-keresésre invitáljuk Önöket. 5 napban 5 könyvnek lehetnek szerencsé...
30/05/2026

🔎 Az ünnepi rendezvénysorozat alkalmából ajándékönyv-keresésre invitáljuk Önöket. 5 napban 5 könyvnek lehetnek szerencsés gazdái. A könyvek a könyvtáron belül lesznek, becsomagolva, titkos helyeken.

A megtalálásukhoz verses üzenetek lesznek a segítségükre, amiket itt, facebook oldalunkon olvashatnak:

5️⃣. feladvány
Egy angol kisváros, eltitkolt vágyak,
Összefonódó, szerelmes árnyak.
Lapjain éled a remény s a holnap
A szívnek a szavak menedéket adnak.
Keresd figyelmesen a romantika polcain,
Ez a könyv biztosan megszépíti a napod!

Kérjük, ha megtalálták az elrejtett könyvet, jelezzék a tájékoztatópultnál, vagy a bejegyzés alatt egy hozzászólásban. 🙂

✒️ A nap verse – Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utcaDe ami volt, az nem jön vissza többésoha. Az idő egyirányú utca.Örökké ...
30/05/2026

✒️ A nap verse – Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”

📚 Az Olvasólámpa klub következő klubnapja 2026. június 10-én, 14:30-kor lesz. Júniusi témánk az orvosokról az orvoslásró...
29/05/2026

📚 Az Olvasólámpa klub következő klubnapja 2026. június 10-én, 14:30-kor lesz.

Júniusi témánk az orvosokról az orvoslásról és a gyógyításról szóló könyvek lesznek.
Sokan azért olvassák ezeket, mert a téma egyszerre hordoz mély emberi drámát, tudományos érdekességet és egzisztenciális kérdéseket.

Köszönjük Hajdú Ferenc önkormányzati képviselő úrnak a könyvtárunknak ajándékozott gyönyörű virágokat! 🌸A kedves figyelm...
29/05/2026

Köszönjük Hajdú Ferenc önkormányzati képviselő úrnak a könyvtárunknak ajándékozott gyönyörű virágokat! 🌸
A kedves figyelmesség nemcsak intézményünket díszíti, hanem olvasóink és munkatársaink napját is szebbé teszi.

Cím

Fő Tér 2
Tatabánya
2800

Nyitvatartási idő

Kedd 09:00 - 19:00
Szerda 09:00 - 19:00
Csütörtök 09:00 - 19:00
Péntek 09:00 - 19:00
Szombat 09:00 - 17:00

Telefonszám

06 34 / 513 - 670

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni József Attila Könyvtár Tatabánya új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése József Attila Könyvtár Tatabánya számára:

Megosztás

Kategória