26/05/2017
Tisztelt Lakosok!
Eddig egyetlen egy alkalommal reagáltunk a „Keszikek a Kesziek ellen” nevű facebook oldalon kiírtakra, mely oldalt a következő személyek üzemeltetik: Gályász Lajos, Sándor Béla, Karakas Sándor és Kállai László képviselők. Ezen az oldalon valótlan információkat terjesztenek a helyi politikusok, tehát HAZUDNAK!
Ezt több állításukkal szemben is bizonyítható. A település kisbuszának finanszírozását forszírozták, miszerint az egyházzal fizettetjük meg a kisbusz üzemeltetését. Ez valótlan információ, melynek tisztázására testületi ülésen többször sor került, illetve megkértük a képviselőket, hogy facebook oldalon a kiírásukat az elhangzottaknak megfelelően helyesbítsék, melyet a mai napig nem t***ek meg. Tehát hazudtak Önöknek!
Nemrégiben megírták, hogy Tiszakesziben az idei évben nem lesz nyertes pályázat. A benyújtott pályázataink elbírálása folyamatban van, az elsőként benyújtott pályázatunk pozitív elbírálást kapott, 54.346.457,- Ft támogatást nyertünk két csoportos, 12 fős bölcsőde építésére. A támogatási szerződés aláírása heteken belül megtörténik, a bölcsődei ellátást számításaim szerint 2018. szeptemberétől biztosítani tudjuk a település lakosainak. Tehát ismét hazudtak!
Kállai László polgárőr egyesület vezetője a polgárőrségről szóló írásában több esetben is valótlan dolgot állít, tehát hazudik! Leírják, hogy a közfoglalkoztatási programot nem befolyásolja a zárszámadás elfogadása. Ha nem történik meg a zárszámadás határidőben történő elfogadása, igenis veszélybe kerül a közfoglalkoztatottak bérének kifizetése és a közfoglalkoztatási programok megvalósítása. Tehát a képviselők ismét tájékozatlanságukról t***ek tanúbizonyságot!
Sándor Béla képviselőnek több alkalommal felhívtam a figyelmét, hogy valótlan dolgokat nem kellene terjeszteni a facebookon, erre ő azt a választ adta, hogy meg kell cáfolni! Ha minden valótlan dolgot, hazugságot megcáfolnánk, akkor a napi munkaidő ezzel telne el. Mikor végeznénk építő jellegű munkát a település érdekében? Mi inkább munkával töltjük el az időt, a szabadidőnket pedig a családunkra áldozzuk! Ezért nem fogok reagálni minden hamis állításra, hazugságra!
Nekem, mint polgármesternek nem tisztem a képviselők idejét beosztani, viszont amikor az önkormányzati választáson indultak, miért nem mondták a választóiknak, hogy nekik nincs idejük havonta egy alkaolmmal egy napot rászánni arra, hogy döntéseket hozzunk a település érdekében? Aki ezt nem tudja vállalni, alkalmatlan képviselőnek! A képviselő-testület nagy része vállalkozó, közülük egy nyugdíjas, tehát az idejüket maguknak osztják be. A testületi ülést a polgármester hívja össze, nem a képviselő-testület! Számomra elfogadhatatlan, hogy a képviselők hazugságokat, valótlan információkat terjesztenek a választópolgárok között (a felkészületlenségüknek köszönhetően, ami több esetben beigazolódott) és megosztják a település lakóit.
Én úgy érzem, hogy egy képviselőnek nem ez a feladata! Az elmúlt egy évben négy képviselő mondhatnám, hogy semmit nem tett a településért, holott nem erre esküdtek föl! Sőt több esetben a feljelentéssel a település ellen dolgoztak! Én úgy érzem, hogy az idei évben is sokat fogunk fejlődni, azért mert jómagam és két képviselő-társam - Molnár Zoltán és Balogh Henrikné képviselők -, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat dolgozói, illetve a Közfoglalkoztatottak egy erős nagy csapat vagyunk és DOLGOZUNK! Ezáltal fejlődni is fogunk! Igaz a képviselők mindent meg fognak tenni a fejlődés ellen!
Tavaly ősszel és idén tavasszal két ütemben a Szegfű utcát leaszfaltoztuk, melynek lesz egy ünnepélyes átadása. A Polgármesteri Hivatal épülete szintén megújul, az épületet leszigeteltük, nyílászárókat cseréltünk, és három héten belül elkészül a felújítás. Két ütemben külsőleg teljes egészében megújul az épület a közfoglalkoztatás keretein belül, melynek szintén lesz egy ünnepélyes átadása az idei évben!
Megkérem a település képviselőit, hogy valótlan információkat, hazugságokat ne terjesszenek a település lakosainak körében, inkább építő jellegű munkát végezzenek, ne romboló munkát!
Tisztelettel: Sipos Imre polgármester