Tiszaszőlős Községi Önkormányzat

Tiszaszőlős Községi Önkormányzat Tiszaszőlős Községi Önkormányzat hivatalos Facebook oldala
http://www.tiszaszolos.hu A falu területén a régészeti leletek alapján már az őskorban éltek emberek.

Tiszaszőlős a Tisza bal partján fekvő település Tiszafüredtől 8 km-re, Jász – Nagykun – Szolnok Megyében. Az első írásos említés dátuma 1332-37-re esik. Két szóból összetett név: Tisza-szőlős. A Tisza jelzőként a XVII. században megjelenik és állandósul. A Szőlős nevet pedig a tiszai földhátakon lévő vadszőlőről kaphatta.
1950-től Jász – Nagykun – Szolnok megyéhez csatolták Heves megyétől a Tisza

füredi járásnak a Tisza bal partján lévő hat községét, köztük Tiszaszőlőst is. 1977-ben községi tanáccsá alakult Tiszafüreddel, majd 1984-ben Tiszafüredet várossá nyilvánították. Ez egy sorsforduló volt Tiszaszőlős életében is, mert azzal hogy Tiszafüred város része lett, teljesen megszűnt önállósága. 2000.06.18-án helyi népszavazást írt ki Tiszafüred Város Képviselő-testülete. A referendum érvényes és eredményes volt. Az 1390 választópolgár közül választóként 809 fő (58,2%) Tiszaszőlős településrész Tiszafüredtől való leválására 96,61%-ban igennel szavazott. Ezt követően 2002-ben megalakult az önálló képviselő-testület. Kiemelkedő az az avar lelet, mely 1839-ben a „Nagyaszó” melletti partoldal leomláskor, valamint az azt követő árvíz idején került felszínre. A tiszaszőlősi lelet egyedülálló, számos aranyboglár, aranycsat, aranyvért darabjával (a lelet a Nemzeti Múzeumban található). Településünknek olyan természeti adottságai vannak, melyekkel a környező települések nem rendelkeznek. Ilyen az „Aranyosi sziget”, mintegy 28 hektáros élővilágával, a 6,3 km hosszú háborítatlan folyópart és a 8 hektáros tározó. A Tisza közelsége adja a község fő vonzerejét: horgászparadicsoma, valamint gazdag növény- és állatvilága várja az ide látogatókat. Tiszaszőlős turisztikai attrakciói a Szőlőszem Szórakoztató és Egészségfarm, a Katamarán és az Aranyosi csónakkikötő, a Tisza-tó Vendégház, valamint a Falusi Patika. A Tiszafüredtől való leválásunk óta hagyományt teremtettünk a nyár végi falunapból és virtusvetélkedőből, ahol a nagyszabású programsorozat kínálatában a település minden lakója és vendége megtalálhatja a számára megfelelő programot.

Az elmúlt időszakban több alkalommal is igyekeztünk támogatni közfoglalkoztatott munkatársainkat.Szerveztünk számukra eg...
27/05/2026

Az elmúlt időszakban több alkalommal is igyekeztünk támogatni közfoglalkoztatott munkatársainkat.

Szerveztünk számukra egy ingyenes börzét, ahol ruhák, játékok és különböző háztartási eszközök találtak új gazdára. Ezt követően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával ingyenes dughagyma csomagokat is átadhattunk részükre, amelyek vörös-, lila-, fehér- és fokhagyma szaporító anyagot tartalmaztak, valamint gyümölcsfa csemete került kiosztásra az Önkormányzati fásítási programból.🌱

Úgy gondoljuk, hogy ezek a kisebb segítségek is hozzájárulhatnak a mindennapokhoz, miközben szeretnénk kifejezni köszönetünket a településért végzett munkájukért.

Jó étvágyat kívánunk!
27/05/2026

Jó étvágyat kívánunk!

Kérjük a lakosság türelmét és megértését!
27/05/2026

Kérjük a lakosság türelmét és megértését!

2026.05.27-től a KIA ponton (Tiszaszőlős, Alkotmány út 24.) ingyenesen elvihető vöröshagyma dughagyma, valamint néhány d...
26/05/2026

2026.05.27-től a KIA ponton (Tiszaszőlős, Alkotmány út 24.) ingyenesen elvihető vöröshagyma dughagyma, valamint néhány darab, a fásítási programból kimaradt gyümölcsfa csemete. 🍎🧅

A készlet korlátozott, ezért érdemes időben érkezni! 🌿

24/05/2026
Mindig öröm látni, amikor a fiatalok tehetségükkel és kitartásukkal öregbítik településünk hírnevét!Szívből gratulálunk ...
24/05/2026

Mindig öröm látni, amikor a fiatalok tehetségükkel és kitartásukkal öregbítik településünk hírnevét!

Szívből gratulálunk Molnár Szabolcsnak, aki a Karcagon megrendezett traktoros ügyességi versenyen a felnőtt, 120 LE alatti kategóriában kiemelkedő teljesítményt nyújtva II. helyezést ért el.

Büszkék vagyunk rá, hogy településünk fiataljai ilyen szép eredményekkel képviselik közösségünket!
További sok sikert, balesetmentes versenyzést és még számos szép eredményt kívánunk! 🚜🥈

🍿🚗 Indul a FILMIO Moziklub következő kalandja Tiszaszőlősön! 🚗🍿Nevetés, balatoni hangulat, retró nyári életérzés és egy ...
15/05/2026

🍿🚗 Indul a FILMIO Moziklub következő kalandja Tiszaszőlősön! 🚗🍿

Nevetés, balatoni hangulat, retró nyári életérzés és egy igazi magyar road movie vár ránk! 🌞
Május 22-én együtt „indulunk nyugatra” a Nyugati nyaralás című filmmel, ahol garantált a humor, a nosztalgia és a jó társaság! 😄

📍 Helyszín: Tiszaszőlős Községi Önkormányzat
🕔 Időpont: 2026.05.22. 17:00
🎟 A belépés INGYENES!

Hozd el a barátaidat, családodat vagy csak a jókedvedet — mi adjuk hozzá a filmélményt! 🍿💜

Külön köszönet Sóskuti Ildikó filmklubvezetőnek a kitartó szervezőmunkáért! 👏
Köszönjük a Petőfi Kulturális Program, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Nemzeti Filmintézet támogatását is! 🎬

Cím

Fő út 21
Tiszaszolos
5244

Telefonszám

+3659200121

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Tiszaszőlős Községi Önkormányzat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Tiszaszőlős Községi Önkormányzat számára:

Megosztás