Városföldi Közösségi Tér

Városföldi Közösségi Tér Közművelődési intézmény és községi könyvtár Folyóirat gyűjteményünkben a magazinok és a napi sajtótermékek széles skálájával várjuk az informálódni vágyókat.

Tekintélyes olvasótermünkben különböző lexikonok, szótárak, enciklopédiák, életrajzok, évkönyvek, kézikönyvek, szakkönyvek közül válogathatnak az olvasók. A diákok a szórakoztató irodalom mellett megtalálhatják az iskolában kötelező szépirodalmi műveket és azok elemzéseit is. Az olvasást fiatal korban kell megkedvelni, megkedveltetni, ezért a gyermekek számára külön polcokat tartunk fenn a könyvtárban, ahol életkoruknak megfelelő kiadványok közül válogathatnak.

📸 Április 22-én tartottuk meg az „Örökítsd meg a jelent a jövőnek!” című, két alkalmas fotós előadásunk második napját, ...
06/05/2026

📸 Április 22-én tartottuk meg az „Örökítsd meg a jelent a jövőnek!” című, két alkalmas fotós előadásunk második napját, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa tartott. Előadónk a kiskunfélegyházi levéltárból érkezett közénk, és számos érdekes információval gazdagította a résztvevőket.

A foglalkozások során egy család életét követhettük végig az 1800-as évektől napjainkig régi fényképek segítségével. Különösen érdekes volt látni, hogyan változott a világ, az öltözködés, az ünnepek és a mindennapi élet az évtizedek során.

Az előadás arra is rávilágított, mennyire fontos megörökíteni életünk pillanatait, hiszen a fényképek nemcsak emlékeket őriznek, hanem történeteket és egy korszak lenyomatát is továbbadják a jövő generációi számára.

A program hasznos tanácsokkal látott el minket abban is, hogyan dokumentáljuk és rendszerezzük településünk, családunk régi fényképeit, hol érdemes kutatni, valamint hogyan kezdhetünk hozzá akár egy helytörténeti fotókiállítás létrehozásához is.

A program sok beszélgetést, emléket és közös gondolatot indított el bennünk településünk múltjáról és értékeiről. 📷

06/05/2026
FIGYELEM! IDŐPONT VÁLTOZÁS!Programunk betegség miatt elmarad. Új időpont: május 13. szerda 10 óra.Megértésüket köszönjük...
06/05/2026

FIGYELEM! IDŐPONT VÁLTOZÁS!

Programunk betegség miatt elmarad.

Új időpont: május 13. szerda 10 óra.

Megértésüket köszönjük!

🌿 Figyelem, Babamama Klub Városföld! 👶💚

Szeretettel hívunk és várunk minden babás mamát egy igazán hasznos és barátságos délelőttre!

📅 2026. május 6. (szerda) 10:00
📍 Városföldi Közösségi Tér

Vendégünk: Tarjányiné Szebellédi Julianna védőnő,
aki a kullancsokról és a kisebb sérülésekről tart egy rövid, gyakorlatias előadást.

🌼 Ahogy jön a jó idő, egyre többet vagyunk a szabadban a picikkel – ilyenkor viszont fontos tudni:
✔ mire figyeljünk kullancsok esetén
✔ hogyan távolítsuk el helyesen
✔ mit tegyünk kisebb sérüléseknél

💬 Ha van kérdésed, bizonytalanságod, vagy csak beszélgetnél más anyukákkal, itt a helyed!

🤍 Egy kötetlen, jó hangulatú találkozóra készülünk, ahol mindenki bátran kérdezhet.

✨ Gyere el, és töltsünk együtt egy hasznos, vidám délelőttöt!

Várunk szeretettel! 💚

Várjuk a jelentkezőket!
04/05/2026

Várjuk a jelentkezőket!

🌱✨ SZÜLETÉSFA ÜLTETÉS VÁROSFÖLDÖN – GYEREKNAP ALKALMÁBÓL! ✨🌱

Van valami csodálatos abban, amikor egy apró élet elindul…
és most lehetőséged van arra, hogy egy fával együtt növekedjen 💚

👶 Ha gyermeked 2025.04 – 2026.05 között született (vagy korábban lemaradtatok), most egy különleges emléket adhattok neki: egy saját fát 🌳

📅 2026. május 30. (szombat) 9:30
📍 Városföldi Közösségi Tér

💫 „Amikor egy gyermek megszületik,
egy új remény is gyökeret ereszt a világban.”

🌸 Ültessünk együtt jövőt!
Egy fa, egy élet, egy közösség.

📩 Jelentkezés: személyesen, Messengeren vagy
✉️ [email protected]

🗓 Határidő: 2026. május 15.

💖 Várunk minden családot szeretettel!

Várjuk a jelentkezőket!
04/05/2026

Várjuk a jelentkezőket!

Utazás a honfoglalás korába 🏹🐎

Családi élmény az Ópusztaszeri Emlékparkban

A napi program:

🏕️ Jurták és a nomád életmód bemutatása
🧶 Kézműves foglalkozások – közös alkotás minden korosztálynak
🏹 „Őseink nyomában” – megtudhatjátok, miért rettegte Európa a magyar nyilakat
🐎 „Honfoglalók lovas öröksége” – korhű bemutatók
⚔️ Látványos lovas harci játékok
🎨 Feszty-körkép új megközelítésben
👧 Nomád gyerekkuckó – játékos tanulás és kikapcsolódás

🎟️ A program a Petőfi Kulturális Program támogatásával valósul meg, melynek keretében 50 db belépőjegyet nyertünk

🚌 Utazás egyénileg

📩 Jelentkezés:
e-mailben: [email protected]
Messengeren: a Városföldi Közösségi Tér oldalán
személyesen: névvel és a kívánt jegymennyiséggel

Jelentkezési határidő: 2026.05.07

Várjuk a jelentkezőket!

Fedezzétek fel közösen történelmünk élményeit!

Május első vasárnapja Anyák napja 💐Ez a nap a szeretetről, a gondoskodásról és az édesanyák iránti háláról szól. Szeretn...
02/05/2026

Május első vasárnapja Anyák napja 💐

Ez a nap a szeretetről, a gondoskodásról és az édesanyák iránti háláról szól. Szeretnénk mi is hozzájárulni ehhez a szívből jövő ünnephez egy apró, kedves meglepetéssel.

Ilyenkor gyermekek és felnőttek egyaránt megköszönik édesanyjuknak az önzetlen szeretetet, a türelmes gondoskodást és a jóságot. A kicsik apró ajándékokkal, versekkel és dalokkal készülnek, mi, felnőttek pedig talán egy kicsit csendesebben, de annál mélyebb hálával gondolunk rájuk.

Fontos azonban, hogy sose feledjük: bár ez a nap külön az édesanyákról szól, ők az év minden egyes napján megérdemlik a figyelmünket, az időnket és a szeretetünket. Egy anya számára gyermeke mindig gyermek marad – legyen bármilyen idős is.

Ezért szeretettel hívunk és várunk mindenkit – kicsiket és nagyokat, gyermekeket és felnőtt gyermekeket egyaránt –, mindenkit, akinek van vagy volt édesanyja. Szeretettel várjuk a mamákat és a keresztanyákat is, hiszen ezen a napon őket is köszöntjük 💖

Ha ma és holnap egy kellemes sétára indulnak, álljanak meg a Városföldi Közösségi Tér előtt, készítsenek egy közös fotót, és őrizzék meg ezt a szép, meghitt pillanatot.

A gyerekek egy apró ajándékot is választhatnak a kihelyezett dobozokból: a fiúk a fiús, a lányok a lányos dobozból választhatnak, amit átadhatnak édesanyjuknak – egy kis figyelmesség, nagy szeretettel.

Ne feledjük!

„Rohanó világunkban talán a legértékesebb ajándék, amit a virág és a szeretet mellé adhatunk: az időnk, a türelmünk és az őszinte, figyelmes jelenlétünk.”

És gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek velünk – egy csendes pillanat, egy gyertya fénye is őrzi az emléküket 🕯️

Kiss Jenő: Anyád szemében

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.

Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.

Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...

Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!

Fogadják sok szeretettel ezt a kis kezdeményezést, ahogyan mi is szeretettel készítettük ❤️
Kívánunk minden édesanyának, nagymamának és keresztanyának boldog, meghitt Anyák napját! 🌷

30/04/2026

Kedves városföldi lakosok!

Könyvtárunk rendezvény miatt 15:00-tól 17:00-ig zárva tart!

Megértésüket köszönjük!

🌿 Figyelem, Babamama Klub Városföld! 👶💚Szeretettel hívunk és várunk minden babás mamát egy igazán hasznos és barátságos ...
30/04/2026

🌿 Figyelem, Babamama Klub Városföld! 👶💚

Szeretettel hívunk és várunk minden babás mamát egy igazán hasznos és barátságos délelőttre!

📅 2026. május 6. (szerda) 10:00
📍 Városföldi Közösségi Tér

Vendégünk: Tarjányiné Szebellédi Julianna védőnő,
aki a kullancsokról és a kisebb sérülésekről tart egy rövid, gyakorlatias előadást.

🌼 Ahogy jön a jó idő, egyre többet vagyunk a szabadban a picikkel – ilyenkor viszont fontos tudni:
✔ mire figyeljünk kullancsok esetén
✔ hogyan távolítsuk el helyesen
✔ mit tegyünk kisebb sérüléseknél

💬 Ha van kérdésed, bizonytalanságod, vagy csak beszélgetnél más anyukákkal, itt a helyed!

🤍 Egy kötetlen, jó hangulatú találkozóra készülünk, ahol mindenki bátran kérdezhet.

✨ Gyere el, és töltsünk együtt egy hasznos, vidám délelőttöt!

Várunk szeretettel! 💚

🎉 GYEREKNAP VÁROSFÖLDÖN! 🎪📅 2026.05.30.📍 Városföldi SportpályaEgy nap, ahol a gyerekeké a főszerep! 🥳⭐ FORDÍTOTT NAP – „...
29/04/2026

🎉 GYEREKNAP VÁROSFÖLDÖN! 🎪

📅 2026.05.30.
📍 Városföldi Sportpálya

Egy nap, ahol a gyerekeké a főszerep! 🥳

⭐ FORDÍTOTT NAP – „IGEN NAP”
A gyerekek irányítanak, a szülők teljesítik a kívánságokat 😄

👉 Gyere el, és töltsünk együtt egy felejthetetlen napot!

🌞✨ NYÁRI TÁBOROK VÁROSFÖLDÖN – ÉLMÉNY, KALAND, ALKOTÁS! ✨🌞Van egy hely, ahol a gyerekek nem csak nyaralnak… hanem alkotn...
29/04/2026

🌞✨ NYÁRI TÁBOROK VÁROSFÖLDÖN – ÉLMÉNY, KALAND, ALKOTÁS! ✨🌞

Van egy hely, ahol a gyerekek nem csak nyaralnak… hanem alkotnak, felfedeznek és igazi élményekkel gazdagodnak! 💛

🏰 Kalandtábor (6–10 éveseknek)
Mesékbe illő világ vár! Lovagok, hercegnők, kincsek és kalandok… napközben játék és alkotás, nevetés és egy izgalmas bent alvós éjszaka bátorságpróbákkal, tábortűzzel!

🏕️ LEGTÁBOR (11–14 éveseknek)
Szabadság, természet és igazi nyári hangulat! Biciklitúrák 🚲, éjszakai túrák 🌙, strandolás 🌊, tábortűz és rengeteg közös élmény – itt születnek a legjobb nyári történetek!

🌊 Helka nyomában kalandtábor (11–14 éveseknek)
Egy tábor, ahol az olvasás valósággá válik! 📖✨
Nem csak elolvassuk a történetet, hanem meg is éljük a helyszíneit, bejárjuk a Balatont, és hőseink nyomát követve részesei leszünk egy varázslatos kalandnak.

🎨 Népi mesterségek hete (6–14 éveseknek)
5 nap – 5 mesterség! A gyerekek kipróbálhatják a fazekasságot, szövést, gyöngyfűzést, nemezelést, könyvkötést és még sok más alkotó tevékenységet.
Minden nap új élmény, új tudás és kézzel készített alkotások!

💫 Nevetés, játék, kaland, barátok – minden, ami egy igazi nyárhoz kell!

📅 A helyek száma korlátozott!
👉 A jelentkezés a részvételi díj felének befizetésével válik érvényessé.

🌟 Adj a gyermekednek egy nyarat, amire örökre emlékezni fog! 🌟

🔥 GASZTRO FESZTIVÁL – Városföldi Ízek, ahogy mi szeretjük! 🔥Egy nap, ahol a finom ételek, a közösség és a jó hangulat ta...
28/04/2026

🔥 GASZTRO FESZTIVÁL – Városföldi Ízek, ahogy mi szeretjük! 🔥

Egy nap, ahol a finom ételek, a közösség és a jó hangulat találkozik!

👨‍👩‍👧‍👦 Családok, baráti társaságok, egyéni indulók – itt a helyetek!
👨‍🍳 Cégeket és helyi vállalkozásokat is várunk, akik akár egy jó hangulatú csapatépítő főzésként csatlakoznának!

👉 Bárki nevezhet – és akár több kategóriában is indulhattok!

🍲 Mérettessétek meg magatokat 3 kategóriában:
GRILL | LEVES | PÖRKÖLTEK
🏆 Aranyfakanál-díj!

⏰ Fontos! Az elkészült ételeket 17:00-ig kell a zsűri elé tálalni, ahol számít:
✨ a tálalás és díszítés
🍴 az íz és minőség

🎪 ÚJDONSÁG! Idén különdíjat kap az a csapat,
amelynek sátra a legdíszesebb, legkreatívabb és legszebb összhatású!

👧 A gyerekeket gasztro (főzős) kézműves foglalkozás várja
🎠 Délután népi játékok és meglepetés vendég
🎶 Este pedig: SZABADTÉRI BULI 24:00-IG!

📅 2026. június 6. (szombat)
🔥 Tűzgyújtás: 13:00
📍 Helyszín: Városföldi Közösségi Tér udvara

📝 Jelentkezési határidő: 2026.05.31.
📩 Jelentkezés: Messengeren, e-mailben ([email protected]) vagy személyesen

👉 Ne csak nézd – főzz velünk!
Hozd a csapatod, a családod vagy a barátaid, és élj át egy felejthetetlen, ízekkel teli napot Városföldön!

📸 Tájékoztató:
A rendezvényen való részvétellel a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy róla kép- és videófelvételek készüljenek, melyeket a szervezők a rendezvény népszerűsítése céljából felhasználhatnak. Amennyiben később meggondolja magát, a Városföldi Közösségi Tér elérhetőségein írásban jelezheti kérését.

🌸 Tisztelt Városföldi Lakosok! 🌸Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Városföldi Közösségi Tér májusi programjait! 📅Ebben a...
28/04/2026

🌸 Tisztelt Városföldi Lakosok! 🌸

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Városföldi Közösségi Tér májusi programjait! 📅
Ebben a hónapban is változatos, minden korosztály számára szóló programokkal készülünk.

👶 Babamama klub
📚 Olvasó klubok
🎭 Mesedélután és Mesepéntek
🧠 Kocsmakvíz
🎉 Gyereknap – „Igen nap”

✨ Emellett már most betekintést nyerhettek júniusi programjainkba is!

Ne feledjétek:
🎯 Közösségi terünkben lehetőség van biliárdozni, pingpongozni, csocsózni, PS4-ezni, társasjátékozni és kondizni is – ingyenesen, nyitvatartási időben!

📩 Jelentkezés és információ:
[email protected]
[email protected]
vagy írjatok nekünk Messengeren!

📍 6033 Városföld, Fő utca 6/a

💚 Várunk mindenkit szeretettel egy tartalmas, közösségi élményekben gazdag hónapra!

Cím

6033 Városföld, Fő Utca 6/a
Városföld
6033

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 19:00
Szerda 08:00 - 19:00
Csütörtök 08:00 - 19:00
Péntek 08:00 - 19:00
Szombat 11:00 - 19:00

Telefonszám

+3676474754

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Városföldi Közösségi Tér új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Városföldi Közösségi Tér számára:

Megosztás

Kategória