20/05/2026
Honvédelem Napja
A mai napon tisztelettel hajtunk fejet mindazok előtt, akik szolgálatukkal, esküjükhöz híven Magyarország biztonságát és szabadságát védik. A honvédelem nem csupán hivatás, hanem küldetés: helytállás békében és veszélyben egyaránt.
Az ünnepi megemlékezésen beszédet mondott Szabó György alezredes, kiemelt református tábori lelkész, aki hangsúlyozta:
„A haza szolgálata hitet, bátorságot és áldozatvállalást kíván.”
Az esemény megható pillanata volt, amikor Szakács Marcell, a Thury György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákja elszavalta Petőfi Sándor A Honvéd című versét, méltó módon idézve meg a hazaszeretet, a bátorság és az önfeláldozás szellemét.
Szavai és az ünnepség üzenete emlékeztetnek bennünket arra, hogy a honvédek ereje nemcsak fegyverben, hanem lélekben és közösségben is rejlik. A katonai szolgálat mögött ott áll az emberi tartás, a hit és az egymás iránti felelősség.
Köszönet és tisztelet minden szolgálatot teljesítő katonának és családjaiknak!
Isten áldja a magyar honvédeket!