Az Ördögárok-dűlő
Az Ördögárok Villány legjobb, legfrekventáltabb dűlői közé tartozik, gyakorlatilag egy déli kitettségű völgykatlan, amely a borvidék legnagyobb hőösszegű területe. Kb. 60 hektár nagyságú, részben Villányhoz, részben Nagyharsányhoz tartozik. Az Ördögárok (Teufelsgraben)- dűlő neve egy nagyharsányi mondára utal, amely szerint a hegyek között futó árok, illetve völgy úgy keletkezet
t, hogy azt maga az ördög szántotta. Művelése nagyüzemi keretek között nem volt megoldható, ezért a 70-es években a termelésből kivonták, és erdőt telepítettek rá. Azóta viszont itt valósult meg az utóbbi évtized egyik legnagyobb telepítési programja, hatalmas meliorációs munkával.
2001-ben fogott össze hat borász és kezdte meg a terület helyreállítását és újratelepítését. Mivel a terület igen meredek (20-25%), egyes helyeken nem volt megoldható a hegy-völgy irányú telepítés. Itt teraszok kialakítására volt szükség. A terület 150 és 250 méter közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. A szőlőfajtákat tekintve a francia fajták dominálnak (cabernet franc és sauvignon, merlot), de találni benne kadarkát és portugiesert is. Elképesztő és igencsak költséges telepítési munkákat végeztek, és a munka gyümölcse most kezd beérni, hiszen egyre-másra kerülnek forgalomba ebből a dűlőből a csúcsborok. A talaj a Konkoly dűlőhöz hasonlóan mészköves-dolomitos alapkőzeten elterülő lösz és vörösagyag. A löszhöz egyes helyeken triászkori dolomit, mészkő és juramészkő keveredik. A terület függőleges irányban tagolt, így különböző összetételű talajrétegek figyelhetők meg benne. Mivel az egész gyakorlatilag egy katlanban fekszik, a meleg, magas páratartalmú levegő a völgyben megreked, ezért egyedi mikroklíma alakult ki. A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”
Eltérő mikroklimatikus adottságokat élveznek a katlan alján és tetején elhelyezkedő különböző parcellák, így a borok is változatos képet mutatnak. A dűlőnek vannak déli, dél-nyugati és keleti tájolású lejtői is, melyek 20-25% meredekségűek. Viszonylag kisszámú borász osztozik rajta, Gere Attilának, Günzer Zoltánnak, a Sauska pincének, Bock Józsefnek, Tiffán Edének és Günzer Tamásnak találhatók itt szőlőterületei. Ezek a borászok nem csak a borokat mutatják meg szívesen a nagyközönségnek, hanem dűlőtúrákat, kirándulásokat is szerveznek ebbe a csodás völgykatlanba.