Balvany / Bálványszakállas

Balvany / Bálványszakállas Bálványt már 1247-ben említik, mint a Koppán nemzetség birtokát, akiktől rokonaikra, a gróf Cseszneky családra szállt. Temploma elpusztult. A 16.

Bálványszakállas Keszegfalva részét képezi. Bálványszakállas pusztáról 1911-ben valószínűleg avar kori fegyverek kerültek be a komáromi múzeumba. 1913-ban körülbelül 15 sírt bolygattak meg egy építkezés során Kiss József földjén, majd 1974-ben és 1986-ban összesen 35 sír került elő. Bálványszakállas (általánosan használt nevén Bálvány, szlovákul Balvany) Keszegfalvától 2 km-re északnyugatra, a Gút

ára vezető 573-as út és a Komárom-Gútai-főcsatorna között terül el 2 km hosszan. Északi részét egy homokdomb alkotja, melynek oldalában gyümölcsösök találhatóak. Egykor a verebélyi szék része volt, közbirtokosságának rendelései 1587-ből maradtak fenn. Bálványban az 1990-es évekig állami gazdaság működött, melynek felszámolása után épületei pusztulni kezdtek. Bálványon szociális otthon (Oázis) is működik. A gútai vasútvonal megszüntetéséig vasúti megállóhelye is volt. Szilárd burkolatú mezőgazdasági út köti össze a Gútához tartozó Királynéréttel (Kráľka).

*Fényes Elek így ír Bálványszakállasról 1848-ban: Bálvány-Szakálas puszta Kavalháttal együtt határos Keszegfalvával, Megyercscsel és Guttával. Kiterjedése 4341 hold, ebből a szélhordta homokbuczkák tesznek 150 holdat, 200 hold pedig homokos, de mindent bőventermő szántóföld, s ennek egy részét a keszegfalvi zsellérség dohánynyal ülteti. A határ többi része gazdag kaszáló, vagy mocsáros nádas rétség. Ugyanis e puszta ezelőtt az áradásoknak, kivéve emelkedettebb homokbuczkáit, egészen ki volt téve, melly miatt szénája nagy bőséggel termett ugyan, de sásas- és kákásminőségű, jelenleg jobb, ámbár a posonmegyei vizek tavaszonként most is döntik. Vizei: a Vágh-Duna egy ága, a Császta ere s több mocsáros hely. Mint már fentebb láttuk, a puszta fű termése széna, s a rétek egy részét a guttai urodalom évenkint nyilas-számra szokta elárvereztetni, másik részét pedig az uraság jármos marhái és gulyája, vagy más pusztai mar hája s birkái részére takaríttatik fel a guttai jobbágyság által, melly évenkint ide kaszálásra 300 napszámot s felgyűjtésére ugyanannyit tartozik szolgáltatni. Valamint a szénának elszállítását a csémi pusztára szinte Gutta város tartozik eszközölni. Van itt az uraságnak ispáni laka több gazdasági épületekkel s a gazdasági személyzet áll 27 katholikus egyénből. Földesura az esztergomi érsek. E puszta hajdan népes helység volt s a reformátusok népes anyaegyházat birtak, melly azonban másfél századdal ezelőtt elpusztulván, az úrasztalához való ezüstedények Megyercsre tétettek, s ott máig is használtatnak. Mind a kehelyen, mind a tányéron metszve, e szavak olvashatók: „Bálvány-Szakálasi reformált ekklisiáé." Van e pusztának délkeleti szélén egy kerek domb, melly mesterséggel készült, s a rendes földszíunél 4-5 öllel magasabb, mellyen közmonda szerint a régi rómaiak idejében municipium volt. Az épület elpusztulván, maradványaiból a mostani tisztilak épült, az alapból, melly sok ölre a föld alatt tart, s földalatti rejteke is volt,.mostanában ásták s vágták ki a csaknem eggyé vált köveket, s mit még eddig fel nem használtak, most is köbölszámra ott hever. Mint egy kövöni felírás mutatja, municipium volt a szakálas Jupiternek szentelve, s hihető, hogy Szakálas szobra is fennállván, a magyarok innen nevezték-el a helységet Bálvány-Szakálasnak, vagy Szakálas-Bálványnak. Az ispáni lakon egy kőtáblán e betűk olvashatók: IOM PRO SALVTE COL az az; Jovi optimo maximo, pro salute coloniae vei colonorum. E tábla hihető, hogy Ács, vagy Szőny környékérül hozatott ide valamelly keresztény templom építéséhez, mert többek szerint a rómaiak a mostani Csalóközben megtelepedve nem voltak. Bár a hozzá tartozó Lábám, Nádas-ér és Misnyáló vizek, mint határt jelölő helyek már 1261-ből ismeretesek, első írásos említése csak 1482-ből származik (ekkor a Posár család birtoka). A falu eredetileg a folyó bal partján feküdt, de mivel a Vág-Duna vize állandóan alámosta a partokat, a lakosok a védettebb jobb partra települtek át. században a komáromi vár birtoka volt, udvarnokok, várszolgák, lovászok lakták. A század második felében a törökök teljesen elpusztították, 1669-ben már pusztaként említik. A törökök kiűzése után (1681-ben) vízivár létesült itt, melynek ifjabb Zichy István lett a parancsnoka. A fokozatosan újjáéledő falu (melynek 1787-ben 381 lakosa volt) híres volt kiváló szénájáról és az itt termesztett dohányról.

1789-ben igen rossz termés volt a Csallóközben is, így II. József országos terményösszeírást rendelt el. A keszegfalvi parasztok megtagadták az összeírást, így a szolgabírót küldték ki a faluba, akit a helyiek tűzharcban agyonlőttek, az összeíró biztosokat pedig elkergették a faluból. Az 1848-1849-es szabadságharc idején kisebb csatát vívtak a falu határában.*

1848-ban Fényes Elek Komárom vármegye leírása című munkájában így ír a faluról: Keszegfalva, magyar falu, határos Guttával, Balvány-Szakálas s Vízvár pusztákkal, a Vágh-Duna mellett, Komáromhoz északra 1 1/2 mfldnyire. Határa a szölősi pusztával egybe van olvadva, s a Vágh- Duna által keresztül metszetik, az innenső vagyis a csalóközi rész 1611 hold, mellyből 803 hold szántóföld, 808 hold pedig kaszáló és legelő. Vannak több szigetei is, mellyek náddal és vesszővel szolgálnak. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1939-1945 között újra Magyarországhoz csatolták. 1941-ben 2810 lakosa volt. 1965 júniusában súlyos árvíz pusztított, a falu házainak fele elpusztult. Az állam és a patronáló csehországi járások segítségével 2 év alatt helyrehozták a károkat. 1954-ben Kava, 1968-ban Keszegfalusi Sziget vált le róla, utóbbiból alakult Vágfüzes község, előbbit pedig Komáromhoz csatolták. 1974-ben Királynérét (Kráľka) pusztát Gútához csatolták át. 2003-ban megszüntették a Komárom-Gúta vasútvonalat.

Address

Balvany
Kamenicna
94601

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Balvany / Bálványszakállas posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share