Nagydobrony

Nagydobrony Nagydobrony - Ukrajna legnagyobb magyarlakta községének nem hivatalos közösségi oldala. A krónikák először 1248-ban említik Nagydobronyt.

A település valószínűleg létezett már korábban is, de minden bizonnyal a tatárok elpusztították. A mögöttünk hagyott évszázadok során bírta a községet a dobronyi, a kisdobronyi család, de volt itt kisebb-nagyobb birtoka a Dobó, a Perényi és a Báthori famíliának is. A későbbiek során részekkel bírtak itt a Lórántffyak. A Rákóczi-szabadságharc leverése után a Schönbornoké lett. A nagydobronyiak besz

éde erősen különbözik a környező falvak nyelvjárásától. Az itteni nyelvjárás legfőbb, mondhatni meghatározó hangtani jelensége az ajakkerekítés nélkül képzett rövid á, az ajakkerekítéses hosszú á megléte. Sokan ezt palócos nyelvjárásnak vélik. Létezik olyan elmélet is, miszerint a nagydobronyiak a tatárok elől ide menekült palócok leszármazottjai. Ezt nem tudjuk pontosan, ám azt igen, hogy 1943-ban közel háromszáz nagydobronyi települt át a Losonc melletti tanyákra. A háború után a csehszlovák hatóságok egy részüket Bakonyjákóra, másik részüket Nyíregyházára telepítette át. (Az elszármazott nagydobronyiak a múlt század kilencvenes éveinek elején felvették a kapcsolatot az itthon maradottakkal, rendszeresen látogatják egykori falujukat). A második világháború során 152 nagydobronyi férfi esett el. 1944 novemberében a sztálinisták közel 300 férfit hurcoltak el, közülük 93-an odahaltak.

04/05/2022
Köszönjük!
30/03/2022

Köszönjük!

30/03/2022

Adomány Kárpátaljára🇭🇺🇭🇺🇭🇺

Biatorbágy Város Önkormányzata adománygyűjtő pontot és adományszámlát nyitott, a képviselő-testület pedig ötmillió forintos keretösszeget szavazott meg az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai Nagydobrony testvértelepülésünk megsegítésére.

Első alkalommal Tarjáni István polgármester és Molnár János a városgondnokság vezetője, az elmúlt hétvégén pedig Tálas-Tamássy Richárd alpolgármester és Mohácsy István képviselő szállítottak javarészt élelmiszert és egészségügyi felszerelést a magyar-ukrán határhoz, hogy átadják azt a nagydobronyi kistérség küldöttségének.
🤝Az önkormányzat köszönetét fejezi ki azon lakosoknak, akik anyagi, vagy természetbeni hozzájárulásukkal támogatják gyűjtést. Biatorbágy mindent megtesz, hogy a rászorulók helyzetén könnyíteni tudjon. 🤝

Testvért bajban nem hagyunk magára! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺

24/03/2022
18/03/2022
18/03/2022
12/03/2022

Address

вУлица Чонгорська, буд №2
Velikaya Dobron
89463

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Nagydobrony posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Nagydobrony:

Share